kapubanner for mobile

Harmadolják a PTE professzori állományát

Sajtóértesülések szerint felmond 150-200 klinikai dolgozójának, köztük nyugdíjas korú professzorainak és docenseinek a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szeptember elsejétől. A rektor szerint a cikk több ponton nem felel meg a valóságnak.

Az Új Dunántúli Napló értesülései szerint a mintegy 100 orvoskari professzor közül 30 kénytelen távozni. Az intézmény olyan szaktekintélyeket bocsát el, mint Bellyei Árpád, az ortopédia kiválósága, Soltész Gyula, a gyermekkori cukorbetegségek nemzetközi hírű szakértője, Kellermayer Miklós sejtkutató, s mások mellett Kosztolányi György akadémikus, a klinikai genetika kiemelkedő alakja.

Karácsonyi Annamária, az egyetemhez kirendelt kincstári biztos elmondta: a 65 évnél idősebb professzorok és 62. életévüket betöltött docensek elbocsátását ő javasolta a PTE vezetésének. Az intézmény ugyanis 4 milliárd forintos adóssággal küszködik és ebből 1,5 milliárdot kell lefaragni ahhoz, hogy visszavehesse gazdálkodásának irányítását. Véleménye szerint ez év végére sikerülhet.

Németh Péter, az orvostudományi kar dékánja azt közölte, hogy az elbocsátottak vállalkozóként, eseti megbízásokkal a jövőben is foglalkoztathatók. Papp Lajos szívsebész professzor szerint azonban "az ész megcsúfolásáról van szó", hiszen éppen 62-65 éves kor körül a legjobb az emberek tudásalapú teljesítménye, és ezt nem szabad feláldozni a pillanatnyi érdekek oltárán.

A PTE rektora, Gábriel Róbert rendkívüli sajtótájékoztatóján azt mondta: a cikk több ponton nem felel meg a valóságnak. Szavai szerint a leépítés nem csak az egyetem orvosi, hanem összesen öt karát érinti. Mintegy 80 aktív korú alkalmazottnak mondanak fel, 25 nyugdíjas korú professzort és docenst pedig a törvény rendelkezései alapján nyugdíjaznak. Megjegyezte, Bellyei Árpád maga kérte nyugdíjazását, Kosztolányi György akadémikus felmentését pedig rektori jogkörénél fogva nem írta alá.

A nyugállományba vonuló tanárok és oktatók munkájára az intézménynek szüksége van. Semmi nem zárja ki, hogy az egyetemre a jövőben is bejárjanak, használhassák annak infrastruktúráját, könyvtárát, folytassák megkezdett kutatásaikat, díjazásért óraadó tanárok legyenek - hangsúlyozta a rektor. Gábriel Róbert a létszám szűkítésére irányuló intézkedéseket az egyetem adósságának csökkentésének szükségességével magyarázta. Azt mondta: a 4 milliárd forintos hiányt nem 1,5 milliárd, hanem 2,5 milliárd forinttal kellene csökkenteni ahhoz, hogy ne legyen szükség csődbiztos felügyeletére.

Egy professzor fizetése annak minden terhével együtt három tanársegéd, vagy öt szakdolgozó fizetésének felel meg. A bértömeg csökkentésénél azt is mérlegelnünk kellett, hogy ha a nyugdíjas korú professzorok, docensek közalkalmazotti státusza megmarad, mely családfenntartókat, jövőbeni vezetőket küldjük el - mondta a rektor hozzátéve, hogy az aktív korosztály képviselete mellett döntöttek.

Gábriel Róbert utalt arra is, hogy a PTE-nek jelenleg 6500 dolgozója, azon belül 2000 oktatója van, éves költségvetése pedig mintegy 46 milliárd forint. Az adósságállomány 2004 óta folyamatosan növekszik, ennek csökkentése az előző vezetés dolga lett volna, de a szükséges intézkedések nagy részét nem hozta meg - közölte a rektor.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek