kapubanner for mobile

Háromszáz álláshelyet szüntet meg a nyíregyházi önkormányzat

Több mint háromszáz álláshelyet szüntet meg oktatási és szociális intézményeiben a Fidesz-KDNP-s többségű nyíregyházi önkormányzat - erről a helyi képviselők csütörtökön döntöttek a nyírségi nagyvárosban tartott ülésükön.

Az óvodákban, általános és középiskolákban 265, míg a szociális intézményeknél 52 álláshelyet szüntetett meg a testület. Halkóné Rudolf Éva Fidesz-KDNP-s alpolgármester a tanácskozáson elmondta: az oktatási intézményeknél együttesen 8,9 százalék arányú a létszámleépítés. Az óvodáknál a munkahelyek 6,2, az általános iskoláknál 14,04, míg a középfokú intézményeknél 8,9 százalékát érinti a leépítés, míg a szociális létesítményeknél 6,2 százalékos arányú. Az önkormányzati vezető fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy pontosan még nem lehet tudni, hány embert érint majd a tényleges elbocsátás, hiszen üres álláshelyek is vannak, továbbá lesznek, akik nyugállományba vonulhatnak, illetve egyeztetés folyik más intézményekkel az érintett dolgozók átvételéről.

Az önkormányzat vezetői a főiskolai fenntartású két gyakorló intézménnyel, valamint egyházi működtetésű iskolákkal tárgyal pedagógusok lehetséges átvételéről. A szociális intézményeknél az már biztos, hogy 23 üres álláshelyet érint a megszűntetés, illetve 12 határozott idejű szerződéses státust, amelyek július 31-én egyébként is lejárnak. Kovács Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) az ülésen kiemelte: az ellenzéki pártok sem vitatták az intézményrendszer átalakítását, hiszen elkerülhetetlen a lépés a csökkenő gyermeklétszám, illetve az eladósodással terhelt, finanszírozási nehézségekkel küzdő helyi költségvetés miatt. A nyíregyházi önkormányzat még május 31-én hozta meg első döntését a város oktatási intézményrendszerének átalakításáról. Akkor a helyhatóság közgyűlése úgy határozott, hogy megszűnteti a Kert közi és a kistelekiszőlői általános iskolát, míg az orosi és a sóstóhegyi városrész intézményében szeptembertől csak alsó tagozatos gyermekeket oktatnak.

A mostani ülésen felvetődött, hogy a megszüntetett Kert közi iskola 8. osztályos tanulói a Zelk Zoltán Általános Iskolába szeretnének együtt, osztályfőnökükkel átmenni a számukra kijelölt Petőfi Sándor Általános Iskola helyett. A kérésről az MSZP javaslatára külön szavazott a közgyűlés, de a többség elutasította. A tanácskozáson érdeklődőként részt vevő érintett szülők képviselője az MTI-nek azt mondta: az oktatási biztoshoz fordulnak az ügyben, mivel az elutasítás véleményük szerint sérti a szabad iskolaválasztási jogot.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek