kapubanner for mobile

Háromszázmilliárd a felnőttképzésre

A felnőttképzés a munkaerőpiac egyenlőtlenségeinek kiküszöbölésére szolgál. Ez a képzési forma legalább olyan fontos és népszerű lesz a jövőben, mint az iskolarendszerű oktatás. Idén a pályázati forrásokkal együtt összesen 300 milliárd forintot fordítanak a felnőttképzésre.

Ma Magyarországot alacsony foglalkoztatási szint és ugyancsak alacsony munkanélküliségi arány - 6,9 százalék - jellemzi, ugyanakkor még mindig nagyon magas az inaktívak száma. Az említett csoport jelentős része még tanul, nyugdíjas, esetleg gyesen vagy gyeden van, 20 százalékuk pedig semmilyen ellátásában nem részesül, tehát eltartott, illetve "feketemunkás" - mondta Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a hétfői IPOSZ Országos Szakképzési Konferencián.

Az Európai Unió átlagához képest hazánkban leginkább az 50 év feletti férfiak foglalkoztatási szintje a legalacsonyabb. Ez sok esetben a megfelelő - általában a középfokú végzettség - szakképesítés hiányával magyarázható. Ugyancsak gyakran kiszorulnak a munkaerőpiacról a pályakezdők, a gyesről, gyedről visszatérők, a megváltozott munkaképességűek és a hátrányos helyzetű régiókból származók is.


Nagy a versengés a munkavállalók között

Az unió országaihoz képest Magyarországon magasak a munkabérek utáni költségek, ezért igen gyakoriak a fekete és a szürke foglalkoztatási formák. A bérköltségek nettó tartalma nem éri el az 50 százalékot, ellenben például Írországgal, ahol ez a szám 70 százalék fölött van.

A tavaly májusi csatlakozás következményeként felerősödött a verseny nemcsak a munkaadók, hanem a munkát vállalók között is. Ennek egyik oka - az alacsony - a hazai 57 százalékos foglalkoztatási szint, a másik pedig a külföldi munkavállalók egyre nagyobb számú jelenléte a piacon. A legfrissebb adatok szerint például 2 ezerről 25-30 ezerre nőtt a Szlovákiából érkező munkások aránya hazánkban - tette hozzá Csizmár Gábor.


Nagy a mozgás a munkaerőpiacon

A szakminiszter kiemelte: igen nagy a mozgás a hazai munkapiacon, a tavalyi évhez képest 40 ezerrel többen dolgoznak az idén. Felmérések szerint a pályakezdő fiatal és az idősebb korosztály nehezen,vagy egyáltalán nem tud bekerülni a piacra. Még mindig jellemző, hogy diplomás túl- és szakmunkás alulképzés van, valamint az, hogy az oktatás nem alkalmazkodik a munkaerő-piaci keresletekhez.

Ennek ugyan ellentmond, hogy az elmúlt évek folyamán a duplájára nőtt az egyetemen és főiskolán diplomázottak száma, és közülük 83 százalék könnyedén el is tudott helyezkedni. Az alacsony vagy csak általános iskolai végzettséggel rendelkezőknek csupán 29 százaléka tudott munkába áll, ami jóval alul múlja az EU-s átlagot.

A cégek 19 százaléka több mint egy évig nem talál megfelelő szakképesítéssel rendelkező munkaerőt. Az emberek nehezen váltanak szakmát, és igen alulreprezentáltak a nem tipikus - távmunka, részmunkaidős stb. - foglalkoztatási formák is. Ezeknek az említett egyenlőtlenségeknek a kiküszöbölésére szolgál a felnőttképzés.


Nő a felnőttképzésben résztvevők száma

Magyarországon az összes foglalkoztatott közül mintegy 12 százalék képzi tovább magát valamilyen formában, az Európai Unió több mint 40 százalékos arányával szemben. A miniszter elmondta, hogy jelenleg 800 ezren vesznek részt az iskolarendszeren kívüli oktatási programokban, de még mindig csekély a megfelelő képzettséggel nem rendelkezők száma, pedig a felnőttképzés leginkább nekik szól.

A kormány célja, hogy ezzel a programmal esélyt teremtsen a munkaerőpiacról kiszorulóknak, ezért idén a pályázati forrásokkal és a 3 milliárd forintos normatív támogatással együtt összesen 300 milliárdot fordítanak a felnőttképzésre - hangsúlyozta Csizmár Gábor.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk

Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek