kapubanner for mobile

Hatalmas leépítésre kényszerül az egyik vezető szállítmányozó

Dolgozóinak csaknem felét (44 százalék) bocsátja el a világ egyik legnagyobb teherhajózási társasága, a német Hapag-Lloyd. A TUI leányvállalata a bevételek csökkenésével, illetve a CP Ships 2 milliárd dolláros akvizíciójával magyarázza a lépés szükségességét.

A kétezres leépítés mintegy 200 központot érint világszerte. A cég floridai elosztó központjában 200, a CP Ships volt gatwicki főhadiszállásán pedig 500 állás szűnik meg. Az Európa legnagyobb utazási társaságának is számító TUI úgy nyilatkozott, hogy a szállítmányozásból származó nyereség idén a növekvő energiaárak és a csökkenő viteldíjak miatt eshet. A CP Ships megvásárlásától a társaság 180 millió eurós megtakarítást remél 2008-ig - írja az International Herald Tribune.


Túl nagy a kapacitás

A viteldíjak csökkenése az egész iparágban megfigyelhető tendencia az utóbbi időben. A jelenség nagyrészt azzal magyarázható, hogy a nagy cégek "pánikszerűen" növelték szállítókapacitásukat, így az gyorsabban nőtt, mint kereskedelem mértéke.

Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek