kapubanner for mobile

Hatályba lépett az elvárt adó

Július elsejével hatályba lépett az Alkotmánybíróság által februárban elutasított elvárt adót pótló törvény. A kormány az elvárt adó révén mintegy 60 milliárd forintnyi éves többletbevételre számított, az azt pótló szigorúbb ellenőrzés viszont csupán 10-15 milliárd forinttal növeli a kincstári bevételeket évente - írta a Napi Gazdaság

Az új adótörvény azokat a cégeket, illetve egyéni vállalkozókat sújtja, akiknek a nyeresége nem éri el az árbevétel két százalékát, az adóhivatal adatai szerint ugyanis túl sok cég veszteséges vagy nullszaldós. Az adózás során két alternatíva közül választhatnak, vagy adóznak az árbevétel két százaléka után, vagy kitöltenek egy kérdőívet, amely alapján az adóhivatal megállapítja, hogy szükséges-e a helyszíni ellenőrzés - olvasható a Napi Gazdaságban.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek