Hátrányokat okoz a munkaerő korlátozása
Akkor lehet erős az Európai Unió, ha mind a négy szabadságjog érvényesül - hangsúlyozta Vladimir Spidla budapesti tárgyalásait követően a munkaerő szabad áramlásának korlátaira utalva.
Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős biztosa budapesti látogatása során Baráth Etele, Csizmár Gábor és Göncz Kinga miniszterekkel, valamint a szociális partnerek képviselőivel találkozott. A megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Szociális Alap (ESZA) által finanszírozott programok végrehajtása időarányosan kedvező képet mutat, más tagországokhoz képest jól halad, de sok még a tennivaló, hogy 2008-ig a rendelkezésre álló források maradéktalanul felhasználhatók legyenek. Egyetértését fejezte ki azokkal a célokkal kapcsolatban, amelyeket a magyar kormány a Nemzeti Fejlesztési Tervben megfogalmazott, és kiemelte a humán- erőforrás, az egész életen át tartó tanulás - saját kifejezésével a "szoftver" - fejlesztésének a jelentőségét. Magyarország a 2007-2013 közötti időszakban több mint 22 milliárd eurós támogatásban részesül a strukturális alapokból és a Kohéziós Alapból. A támogatás a gazdasági növekedést, a teljes foglalkoztatás elérését és a társadalmi kohézió erősítését szolgálja. Vladimir Spidla pozitívan értékelte a roma kisebbség integrációja terén tett magyarországi erőfeszítéseket.
Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter az ESZA programmal kapcsolatban hangsúlyozta: a kormányzat mindent megtesz azért, hogy Magyarország a rendelkezésére álló 750 millió eurót teljes mértékben felhasználja. A szaktárca vezetője tájékoztatta az EU biztosát a 100 lépés program keretében a munkaerőpiac bővítése és átláthatósága érdekében hozott intézkedésekről. A munkaerő szabad áramlásával kapcsolatban kifejtette, hogy Magyarország számára a korlátozások nem gyakorlati kérdésként merülnek fel. Számunkra elvi okokból sem fogadható el, hogy első és másodosztályú munkavállalók legyenek az Európai Unión belül, és a szabadságjogok csak részben érvényesüljenek. A szakminiszter úgy ítélte meg, hogy a korlátozás hátrányokat okoz, ezért keresni kell új megoldásokat. Javasolta egy olyan monitoring rendszer létrehozását, amely képes követni a munkaerő mozgását és lehetővé teszi a munkapiac ellenőrzését. Ha szükséges, legyenek beavatkozások - mondta a miniszter -, de csak az adott régiót vagy ágazatot illetően. Csizmár Gábor bizakodását fejezte ki, hogy a májusi felülvizsgálatok során több régi EU-tagország megnyitja a munkaerőpiacát.
Göncz Kinga miniszter asszony (ICSSZM) fontosnak ítélte, hogy az ESZA program teremtsen lehetőséget a civil szervezetek finanszírozására, és legyenek komplex - lakhatást, képzést, foglalkoztatást, stb. együttesen megvalósító - programok a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok és települések számára. Baráth Etele, az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy az ESZA-projektek forrásainak 90 százalékát odaítélték, 80 százalékát szerződéssel lekötötték és 20 százalékát már kifizették. Magyarország ezen a téren éllovas, de vannak tanulságok, amelyeket hasznosítani kell a jövőben.
Kérdésre válaszolva Csizmár Gábor ismertette a monitoring rendszer létrehozásával kapcsolatos javaslata érdekében tett lépéseit. Az európai társminiszterekkel folytatott tárgyalásai alapján úgy ítélte meg, hogy a foglalkoztatási korlátozások feloldását illetően kollégái fogékonyak az új javaslatra, partnerek a megoldások keresésében. Vladimir Spidla, aki korábban Csehország munkaügyi és szociális minisztere, majd miniszterelnöke volt, a kérdés kapcsán kijelentette: az Európai Unió akkor lehet erős, ha mind a négy szabadságjog, a tőke, a munka, a szolgáltatások és a személyek szabad áramlása megvalósul.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?