kapubanner for mobile

Hátrányos helyzetű álláskeresők képzésére indult program

Az Európai Unió pályázati támogatásával hátrányos helyzetű álláskeresőknek indult képzési és foglalkoztatási program Ópályiban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere az MTI-vel.

images

Erdélyi Miklós, aki az Összefogás Megyénkért elnevezésű választási szervezet színeiben lett önkormányzati vezetője a Mátészalkával szomszédos településnek, elmondta: húsz tartós munkanélküli szerezhet kerti munkás és szabadföldi dísznövénykertész képesítést a képzés során, közülük tizenöt embernek munkát is adnak a jobb elhelyezkedési esélyt teremtő gyakorlati tapasztalatszerzés eléréséhez.

A képzés és a foglalkoztatás az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programja keretében valósul meg, az unió 100 százalékos arányú, több mint 77 millió forint összegű támogatásából.

A polgármester tájékoztatása szerint a támogatás elnyerésére konzorciumot létrehozva pályázott az ópályi önkormányzat, a mátészalkai Szatmár Liget Alapítvány és a nyíregyházi Kontaktus Egyesület.

A 77 millió forintot meghaladó összeg az egy évig tartó képzés költségei mellett tartalmazza tíz ember foglalkoztatásának bérét és annak közterheit, valamint egy képzési hely kialakítását Ópályiban.

További öt ember foglalkoztatásának költségeit pedig az önkormányzat vállalta magára, közel kétmillió forint összegben.

A képzési helyet egy régi önkormányzati hivatali épületben alakítják ki, november végéig. Az épületet felújítják, kicserélik ablakait, vizes blokkot és öltözőt alakítanak ki benne, valamint külső tatarozását is elvégzik.

A programot megvalósító konzorcium szervezetei azt remélik, hogy a kerti munkás és szabadföldi dísznövény-kertész képesítést, illetve gyakorlati tapasztalatokat is szerző álláskeresők az elsődleges munkaerőpiacon tudnak majd elhelyezkedni a projekt 2014. május 31-ei befejeződése után.

Erdélyi Miklós szólt arról is, hogy a 3.200 lakosú Ópályiban jelenleg is mintegy 20 százalékos arányú a munkanélküliség, minden ötödik munkaképes ember elhelyezkedési gondokkal küzd. Hozzátette, hogy a település ezzel együtt is a jobb helyzetben lévők közé tartozik a szatmári térségben, hiszen szomszédos a jelentősebben iparosított Mátészalkával, ahová sokan ingázhatnak dolgozni.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk

Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen

A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk