Hátrányos helyzetűeket képeznek Nyíregyházán
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Európai Unió támogatásából már a harmadik szakképző tanfolyamot indította hátrányos helyzetű munkavállalóknak a nyíregyházi Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár, amely az oktatás mellett az érintettek munkába állításáról is gondoskodik - közölte Mester Zoltán, az egyesületként működő kulturális intézmény vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón.
A művelődési ház ezúttal 40 millió forint támogatást kapott pályázat útján Brüsszeltől, alacsony iskolai végzettségű embereknek teremtenek lehetőséget szakmaszerzésre és elhelyezkedésre a munkaerőpiacon - mondta az igazgató.
A tanfolyamon szeptember elsejétől húszan, döntően nők vehetnek részt, akik mentorok segítségével, egyéni tanterv alapján tanulnak majd. Öten az élelmiszer- és vegyiáru-eladói, nyolcan a parkgondozó, heten pedig a takarító szakmát sajátíthatnak el, s tehetnek OKJ-s vizsgát. A képzés idegen nyelv és informatikai ismeretek elsajátítására is kiterjed.
A 600 órás szaktanfolyam elvégzése után munkába állhatnak, leendő munkáltatójukat pályázat alapján már ki is választották, az első három hónapra munkabérüket a képző kulturális intézmény fizeti. A munkaadók vállalták, hogy minimum további három hónapig foglalkoztatják az érintetteket. A tanfolyamon résztvevők az uniós forrásból egyéni képzési támogatást és étkezési hozzájárulást kapnak, fizetik útiköltségüket, s ellátják tankönyvvel, jegyzettel és írószerekkel is őket. Mindemellett életvezetési tanácsadásban is részesülnek, segítik egyéni, vagy családi gondjaik megoldását.
Mester Zoltán elmondta: a korábbi két tanfolyamon 75 millió forintos uniós támogatásból, 40 hátrányos helyzetű embert segítettek ruhakészítő, takarító, ács és kőműves szakma elsajátításában, 90 százalékuk ma is állásban van. A nyíregyházi Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár emellett egyéni finanszírozású, valamint a munkaügyi szervezetek által támogatott képzéssel is foglalkozik, évente 250 felnőtt tanul szakmát, vagy képezi át magát az intézményben.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?