kapubanner for mobile

117 cikk a(z) hátrányos helyzetű címkével - 1. oldal

Űrmérnök, szoftverinformatikus, kiberbiztonsági mérnök - Idáig jutottak a Skool első foglalkozásainak résztvevői

12 hónapja A fiatal lányok technológiai érdeklődésének felkeltésére irányuló Skool program 10 évvel ezelőtt indult. Azóta több mint 17.000 iskolás korút oktatott több száz különböző foglalkozáson keresztül, több mint 40 tech cég együttműködésével. Az első programban résztvevő lányok közül már többen is vannak, akik a tanultak hatására informatikai pályán indultak el, és programozóként dolgoznak például a Wise-nál, a BOSCH-nál, vagy éppen a bécsi Sportradarnál. Van, aki űrmérnökként diplomázott az Egyesült Államokban, aki a középiskolai tanulmányai mellett már kiberbiztonsági mérnökként dolgozik, és olyan is, aki 2014-ben 13 évesen látogatott el a Skoollal a Prezi irodájába, és ma már a Prezi szerkesztőjének keretrendszerét fejleszti. Teljes cikk...


Hátrányos helyzetűek szakmatanulására nyílik pályázat

1 éve A pályázathoz 23 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre. Teljes cikk...


Az állami intézményekben dolgozó tanárok és óvónők részére ma érkezik meg az emelt bér

1 éve A hétfői napon az állami intézményekben dolgozó tanárok és óvónők számára megérkezik a megemelt bér - közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, az Áldás Utcai Általános Iskolánál tartott sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


5 milliárd forintos forrásból indul bérfejlesztő program kkv-knak

1 éve A bértámogatás mértéke 6 hónapig alkalmazottanként legfeljebb a havi bruttó 400 ezer Ft-ot érheti el. Teljes cikk...


Hátrányos helyzetű mozgássérültek nyaralását támogatta a Continental

2 éve Több mint 21 millió forinttal segíti 2023-ban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját a Continental Automotive Hungary Kft. A felajánlásnak köszönhetően a segélyszervezet számos olyan programot tud megvalósítani, melyek fogyatékkal élőknek, a háború elől menekülőknek és hátrányos helyzetű gyerekeknek nyújthatnak segítséget. Teljes cikk...


16 vállalat vett részt a tehetséges roma diákokat támogató programban

3 éve A Romaster célja, hogy a hátrányos helyzetű, roma származású, tehetséges középiskolás diákoknak nyújtson segítséget. Van, aki egy nógrádi kistelepülésről a diploma után egy globális bank informatikai központjába került. Teljes cikk...


Rászoruló diákoknak indítanak tehetségtámogató programot

3 éve Az Illyés Gyula Program résztvevői 130 ezer forint ösztöndíjat is kapnak. Teljes cikk...


Kilencven napos támogatás igényelhető hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásához

3 éve December 1-jétől a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetűek után is igényelhető a kilencven napos munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatás a Vállalkozások munkaerő támogatása programban - emlékeztetett Bodó Sándor. A kiterjesztés mások mellett pályakezdők, kisgyermeket vagy hozzátartozót gondozók, tartósan munkanélküliek számára teremt lehetőséget az elhelyezkedésre - tette hozzá az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Teljes cikk...


Házakat és munkahelyeket gyártanak

4 éve Elindult a Belügyminisztérium társadalmi esélyteremtési főigazgatóságának (TEF) Házgyár-programja Miskolcon. Az elemek gyártásával és a lakások felépítésével több száz hátrányos helyzetű ember juthat korszerű otthonhoz, és legalább ugyanennyi munkához is. Teljes cikk...


Munkalehetőség a hátrányos helyzetű embereknek Jász-Nagykun-Szolnok megyében

6 éve A Munkalehetőség a Jövőért Szolnok Nonprofit és Közhasznú Kft. ügyvezetője, Fodor György is jelezte, hogy tárt karokkal várják az újdonsült kiskerti növénytermesztőket - írják közleményükben. Teljes cikk...


A munkaerőhiány segítheti a hátrányos helyzetűeket

6 éve Sokak szerint a munkaerőhiány történelmi lehetőséget jelent a hátrányos helyzetű, alacsony iskolázottságú, évtizedek óta munkanélküliséggel küzdő embereknek, köztük a romáknak - írja az abcug.hu. Teljes cikk...


Hátrányos helyzetű gyerekeknek hirdetnek ösztöndíjpályázatot

6 éve A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) közös pályázatának célja rossz anyagi körülmények között élő, szociálisan hátrányos helyzetű, ugyanakkor kiemelkedő képességű, tehetséges tanulók támogatása - írja az MTI. Teljes cikk...


Csökkent a szociális szövetkezetek száma

6 éve Jelentősen visszaesett az új szociális szövetkezetek száma, a régiek közül sok megszűnt, vagy gazdaságilag inaktív. Tavaly 3012 szociális szövetkezet működött az országban, míg 2017-ben 3183 - közölte az Opten céginformációs szolgáltató. Teljes cikk...


Több mint 21 milliárd forint uniós pályázati forráshoz jutnak a társadalmi vállalkozások

6 éve A 2021-ig tartó finanszírozási ciklusban, így több ezer hátrányos helyzetű ember számára biztosíthatnak új munkahelyet - közölte a társadalmi vállalkozásokat segítő IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel. Teljes cikk...


Egyetemisták tanítanak hátrányos helyzetű diákokat

6 éve Egyetemisták segítik szeptembertől négy megyében a hátrányos helyzetű általános iskolásokat, hogy megvalósíthassák tanulási, elhelyezkedési elképzeléseiket - írja az MTI. Teljes cikk...


Állnak a hátrányos helyzetűek támogatásai

6 éve Felfüggesztette a felnőttképzéseket és leállíttatta a hátrányos helyzetű álláskeresők elhelyezkedését segítő uniós finanszírozású programokat Czomba Sándor munkaügyi államtitkár - tudta meg a Hírszerző.hu. A foglalkoztatáspolitikai államtitkár arra utasította a megyei munkaügyi központokat, hogy képzési támogatásról szóló szerződést ne kössenek, illetve fel kell függeszteniük a TÁMOP 1.2 foglalkoztatást ösztönző támogatásait is. Teljes cikk...


Hátrányos helyzetű diákokat támogató program indul

7 éve A befogadó nevelést és a hátrányos helyzetű tanulókat támogatja az Oktatási Hivatal (OH) Esélyteremtés a köznevelésben című új programja. Cél az iskolai lemorzsolódás csökkentése, a befogadó nevelés támogatása, valamint a hátrányos helyzetű tanulók oktatási és munkaerőpiaci esélyeinek növelése - írja az MTI. Teljes cikk...


Tíz év után emelkedik a rászoruló egyetemisták ösztöndíja

7 éve Szeptembertől 40 százalékkal többet költhetnek a felsőoktatási intézmények a rászoruló hallgatók támogatására, de nem mindenki kap majd ekkora mértékű ösztöndíj emelést - írja az eduline.hu oldal. Teljes cikk...


Idén is elkötelezett a tehetséggondozásban a UPC Direct

7 éve Idén folytatódik a tavaly nagy sikerrel indult együttműködés a UPC Direct és a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány között: a műholdas szolgáltató 2018-ban is elkötelezett a tehetséges gyerekek felkarolása iránt, így tíz, az informatika tudománya iránt érdeklődő alsótagozatos diák vehet részt az ADATkaland informatikai műhelyfoglalkozásokon és a tematikus nyári táborban. Teljes cikk...


Átadták a Raoul Wallenberg-díjakat

7 éve A vészkorszakban magyar zsidók ezreit a deportálástól megmentő svéd diplomatáról elnevezett elismerést azok vehették át, akik bátor kiállásukkal, életútjukkal példát tudnak mutatni a közéletben - írja az MTI. Teljes cikk...


A magyarok háromnegyede adományozott már az elmúlt évben

7 éve Hóesés, fényfüzérek, finom ételek, ajándékok, melegség és szeretet - a legtöbb embernek ez jut eszébe a karácsonyról. Ha máskor nem is, az évnek ebben a szakaszában az emberek gondolnak azokra is, akiknek mindez nem adatik meg. Az év utolsó hónapjait nyugodtan nevezhetjük adományozási főszezonnak, amit a Human Dialog által kifejlesztett adományindex értékei is jól mutatnak. Az index szerint a magyarok háromnegyede adományozott az elmúlt évben, ami nemzetközi összevetésben is jó arány. Általában alkalomszerűen adnak az emberek, a rendszeresség kevésbé jellemző. Teljes cikk...


NFM: ötezer 65 év feletti ember kap számítógépet

8 éve Csaknem félezer hátrányos helyzetű településre terjesztik ki a kormány idősügyi infokommunikációs programját, így novembertől országszerte ötezer 65 év feletti, többségében egyedül élő ember sajátíthatja el az infokommunikációs eszközök használatát - írja az MTI. Teljes cikk...


Hátrányos helyzetű diákokat segítő programot indít a pécsi egyetem

8 éve Hátrányos helyzetű diákok számára készségfejlesztő programokat indít a Pécsi Tudományegyetem (PTE), hogy segítse bekerülésüket a felsőoktatásba, elsősorban a matematikai, a természettudományi, az informatikai és a műszaki szakokra - írja az MTI. Teljes cikk...


Hátrányos helyzetű fiatalok diplomaszerzését támogatják

8 éve Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára bejelentette a kormány idén 230 millió forintos ösztöndíjjal segíti a hátrányos helyzetű gyermekek diplomaszerzését - írja az MTI. Teljes cikk...


Kollégiumi modellprogram indul hátrányos helyzetű tanulóknak

8 éve Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleménye szerint Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Dunavecsén, a program ünnepélyes megnyitóján elmondta: a kormány által 110 millió forintos forrásból meghirdetett "Kollégium Plusz" elnevezésű program célja, hogy megelőzzék a szegény családban élő gyermekek és a tartós rászorultságban élők lemorzsolódását a köznevelési intézményekből, továbbá segítsék a gyerekek továbbtanulási mutatóinak javítását - írja az MTI. Teljes cikk...


Hátrányos helyzetű óvodásokat támogatnak

8 éve Czibere Károly az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára bejelentette hátrányos helyzetű óvodások felzárkóztatására indul program Esélyteremtő óvoda címmel - írja az MTI. Teljes cikk...


Pénzügyi kultúrát fejlesztő program indul hátrányos helyzetűeknek

8 éve Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 csatornán elmondta az MNB negyedik alkalommal hirdeti meg a hátrányos helyzetben lévő társadalmi rétegnek szóló pénzügyi kultúrát és tudatosságot fejlesztő programot civil szervezetek bevonásával - írja az MTI. Teljes cikk...


Megjelent a Hátrányos helyzetű személyek munkaerő-piaci integrációjának segítése helyi eszközökkel című felhívás

8 éve A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Hátrányos helyzetű személyek munkaerő-piaci integrációjának segítése helyi eszközökkel” című (EFOP-1.1.7-17 kódszámú) felhívás. Teljes cikk...


Felzárkóztató program indul alacsony végzettségűeknek

8 éve A hátrányos helyzetű és alacsony iskolai végzettségű emberek foglalkoztatása érdekében 6,3 milliárd forintos felzárkóztató program indul áprilisban - jelentette be Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Mátészalkán. Teljes cikk...


Öt év alatt több mint 700 állás Tolnában

8 éve Több mint 700 álláskeresőt juttatnak munkához a Tolna megyében most kezdődő, három-ötéves foglalkoztatási paktumok keretében, amelyekre összesen 2,3 milliárd forintot fordítanak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból - írta az MTI. Teljes cikk...


250 új munkahely Pécsen uniós támogatással

8 éve Hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásának növelésére kaptak 850 millió forintos európai uniós forrást Pécs és partnerei - közölte Decsi István, Pécs fideszes alpolgármestere az MTI-vel. Teljes cikk...


Bérlakás-építési alapot hozna létre az LMP

9 éve Bérlakás-építési alap és bérlakástörvény megalkotását tervezi az LMP az albérleti piac kiegyenlítésére. Teljes cikk...


Speciális közfoglalkoztatási program indul

9 éve Speciális közfoglalkoztatási program indul a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsányban, a település lesz ugyanis az egyik helyszíne az újonnan, kísérleti jelleggel elindított programnak - mondta a település polgármestere pénteken. Teljes cikk...


Ez már nem a Kincskereső kisködmön tisztes szegénysége

9 éve Illúziókkal számolt le és az egész társadalomra veszélyes jelenségekre hívta fel a figyelmet Herczog Mária, szociológus, a Bálint Házban megrendezett nyilvános beszélgetésen. Ez utóbbiak közül ki kell emelni azt a tényt, hogy mostanában rutinszerűen emelnek ki gyerekeket a családokból, ami végzetes hatást generál minden szereplőre nézve. A szociális szakember hozott jó példákat is arra, hogy mikor és hogyan kell beavatkozni azért, hogy később a felnövekvő gyerekekből teljesértékű, adófizető polgár válhasson. Teljes cikk...


Még lehet pályázni az Út a szakmához programba

9 éve Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az idei tanévben is meghirdette az Útravaló Ösztöndíjprogram esélyteremtő Út a szakmához alprogramját. A program célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű szakiskolai tanulók sikeres tanulmányinak elősegítése, tanulási nehézségeinek leküzdése. Teljes cikk...


Balog Zoltán: A nagyvállalatok adhatnának munkát a közfoglalkoztatottaknak

9 éve Az emberi erőforrások minisztere szerint a társadalmi felelősségvállalást fontosnak tartó nagyvállalatok is adhatnának munkát azoknak, akik jelenleg közfoglalkoztatottként dolgoznak vagy a hátrányos helyzetű csoportokhoz tartoznak. Balog Zoltán erről egy a felzárkózást szolgáló tanácsadó, konzultációs testület megalakuló ülésén beszélt csütörtökön a Parlamentben. Teljes cikk...


Most kipróbálhatja, meg tudna-e élni havi 79 ezerből két gyerekkel

10 éve Kockázat nélkül kipróbálható a mélyszegénységben élők helyzete a Szputynik Hajózási Társaság Mentőcsónak Egysége, és a „GYERE” Gyerekesély Egyesület közös szervezésében előadott Szociopoly nevű társasjáték színházi változatában. Hozhatunk hibás döntéseket, szembesülhetünk megalázó helyzetekkel, és közben nevethetünk a nyomorunkon. Vagy a színészek teljesítményén. A cél az érzékenyítés volt, amit a közönséget alkotó középosztály képviselőinél biztosan elértek. Teljes cikk...


Szakmai képzés 1000 hátrányos helyzetű embernek

10 éve 1000 fő szakmai képzése indulhat júniusban a „Híd a munka világába” projekt keretében, 59 helyszínen. A havi 120 órás, jellemzően 3-4 hónapos tanfolyamok szakterületeit a várható munkáltatói igények alapján állították össze és a képzésben hátrányos helyzetű, jelenleg elhelyezkedni nem tudó emberek vesznek részt, akik később az országos foglalkoztatási szövetkezet tagjaiként léphetnek a munkaerő-piacra. Teljes cikk...


A szegregáció a felzárkóztatás rákfenéje

10 éve Az oktatást nevezte a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkózása leginkább jövőbe mutató pillérének egy március 24-ei budapesti fórumon Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára. Teljes cikk...


Javítják a hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságát Zalában

10 éve Zala megyében 2,93 milliárd forintot fordítanak a hátrányos helyzetű emberek elhelyezkedését, társadalmi beilleszkedését, foglalkoztatási rehabilitációját elősegítő programokba - közölte Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Teljes cikk...


Igazságtalan-e a spontán szegregáció?

10 éve A Jobbik szerint le kell számolni az iskolai integrációt minden áron erőltető "politikai lufival". Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azonban kihangsúlyozta: a kormány elutasítja és elítéli a jogellenes elkülönítést. Teljes cikk...


Sok körzetben még mindig nincs háziorvos

10 éve Negyvenegy háziorvos vállalkozott a többnyire hátrányos helyzetű településeken működő, évek óta üres praxisok betöltésére - tudósít a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Hogyan legyenek eredményesebbek a foglalkoztatási programok?

10 éve Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) a „FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban” című kiemelt projekt keretén belül 2014. december 4-én Tematikus Konferenciát rendezett „A 2014-2020 tervezési időszak foglalkoztatást ösztönző operatív programok kiemelt fejlesztési tématerületei” témában. Teljes cikk...


Ötcsillagos pályakezdők

11 éve Pályakezdő munkanélküliek önbizalomhiánnyal, tapasztalat nélkül. Európai jelenség, így szokás lerázni a felelősség kérdését. Közülük hárman állást kaptak a Budapest Marriott Hotelben. Teljes cikk...


A szociális szövetkezetek lehetnek a közmunka alternatívái

11 éve Szakértők szerint a közmunkaprogram helyett a szociális szövetkezeteket kellene támogatnia a kormánynak – írja a Világgazdaság Online. Teljes cikk...


Szervezetfejlesztéssel a befogadó munkahelyekért

11 éve Az mtd Tanácsadói Közösség az mtd PRIZMA szervezetfejlesztési modell bevezetésével azt kívánja ösztönözni, hogy az esélyegyenlőség, sokszínűség terén tevékeny vállalatok folyamatos fejlesztésekkel, újabb és újabb akciók bevezetésével tökéletesítsék a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatását célzó stratégiájukat. Teljes cikk...


Svájci és magyar partnerek részvételével zajlik a Revita Alapítvány projektje, a KRAFT

11 éve Munkaerő-piaci szolgáltatásokat fejleszt a Revita Alapítvány partnereivel, amellyel a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű emberek munkába állási esélyeit javítják. Teljes cikk...


Nehéz helyzetben lévő fiatalok munkahelyhez jutását támogatja az Adecco

11 éve A nemzetközi személyzeti tanácsadó cég az Adecco Group hazai leányvállalata is évek óta részt vesz az anyacég Win4Youth elnevezésű programjában, amellyel világszerte hívja fel a figyelmet a hátrányos helyzetű régiók fiataljainak munkahelyhez jutásának problémáira. A program ez évben az 5. életévébe lépett, az elmúlt évben pedig rekordokat döntött - áll a cég közleményében. Teljes cikk...


Képzés hátrányos helyzetű munkanélkülieknek

11 éve Zalaegerszegen és környékén élő hátrányos helyzetű munkanélküliek foglalkoztatásra 57 millió forint uniós támogatást nyert el a TÁMOP (Társadalmi Megújulás Operatív Program) pályázatán az Első Magyar-Dán Termelő Iskola Alapítvány - közölte Molnár Máté programigazgató. Teljes cikk...


Költségtérítéses hallgatók nyerhetnek ösztöndíjat

11 éve Pályázatot hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hátrányos helyzetű, önköltséges képzésben részt vevő hallgatóknak. Teljes cikk...


Program hátrányos helyzetű diákok szakmaszerzéséért

12 éve Ösztöndíjban részesülhetnek a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban roma tanulók annak az uniós projektnek köszönhetően, amelyet a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) és konzorciumi partnerei valósítanak meg. A távlati cél az, hogy mintegy 6000 gyermek kapcsolódjon be sikeresen a szakképzésbe, és szerezzen piacképes szakmát. Teljes cikk...


Zalában több mint 5 ezer közmunkás dolgozik

12 éve Több mint 250 ember közfoglalkoztatása kezdődött meg szeptemberben Zala megyében, a programokba az idén így 5 200 főt vontak be, a támogatásokra pedig az idén összesen 1,8 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Teljes cikk...


Állami építkezéseken teremtenének munkalehetőséget romáknak

12 éve A tartósan munkanélküli, hátrányos helyzetű romák foglalkoztatásának elősegítéséről kötött együttműködési megállapodást Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke és Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kedden Budapesten. Teljes cikk...


200 millió forintra pályázhatnak a hátrányos helyzetű hallgatók

12 éve A tavalyinál két és félszer nagyobb, 200 millió forintos keretösszegre pályázhatnak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű felsőoktatási hallgatók ösztöndíj- és önköltség-támogatásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága. Teljes cikk...


Hátrányos helyzetűek szakmához jutását támogatják

12 éve Az új tanévre is meghirdetik az Út a szakmához alprogramot, amelynek célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű - kiemelten roma - szakiskolai tanulók sikeres tanulmányainak elősegítése, tanulási nehézségeinek leküzdése. A programra postai úton szeptember 20-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk...


Stratégiai partnerségi program a foglalkoztatás fellendítésére

12 éve Foglalkoztatási témában stratégiai partnerséget kötött a Man at Work Kft. Nemesvámos Önkormányzatával. Az együttműködés az 5000 fő alatti települések tartós munkanélküliségének enyhítésére meghirdetett felhívás mintaprojektje. Ennek keretében elsősorban a hátrányos helyzetűek, a rossz anyagi körülmények között, segélyen élők számára biztosítanak betanított, alkalmi, segéd- és szakmunkát, valamint segítik a fiatalok pályaorientációját. Teljes cikk...


A Fidesz szerint 680 ezer ember munkahelyét védték meg

12 éve 2013 első negyedévében 680 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette a munkahelyvédelmi akció - derül ki a Fidesz szóvivőjének vasárnapi közleményéből. Teljes cikk...


11,5 milliárdot fordítanak közfoglalkoztatásra Szolnok megyében

12 éve Jász-Nagykun-Szolnok megyében az idén 11,5 milliárd forintot fordíthatnak közfoglalkoztatásra, és a Belügyminisztérium támogatásával indított különböző programok keretében mintegy 14 ezer ember jut keresethez - közölte Kállai Mária kormánymegbízott szerdai, szolnoki sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Tovább lehet jelentkezni a hátrányos helyzetű fiatalok felsőoktatásba jutását segítő programba

12 éve Április 22-éig meghosszabbította az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) annak a 4 milliárd forint összértékű pályázati programnak a jelentkezési határidejét, amely hátrányos helyzetű fiatalok felsőoktatásba való bejutását segíti elő - jelentette be Balog Zoltán miniszter kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biriben. Teljes cikk...


Fel kellett függeszteni a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására kiírt pályázatot

12 éve A benyújtás első napján, hétfőn annyi pályázat érkezett a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának támogatása kiírt pályázatra, amely szükségessé tette a kiírás jogszabály szerinti felfüggesztését - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...


900 milliós foglakoztatási program Komárom-Esztergom megyében

12 éve Idén 900 millió forinttal támogatja a munkaügyi központ a hátrányos helyzetű álláskeresőket és a válság hatásai miatt állásukat vesztett munkavállalókat Komárom-Esztergom megyében, az összeg 30 százalékkal több a 2012-es forrásoknál - mondta el Pákozdi Szabolcs, a szervezet vezetője Tatabányán, keddi sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Nyolcezer hátrányos helyzetű fiatal továbbtanulását támogatja az állam

12 éve Legalább nyolcezer hátrányos helyzetű diák továbbtanulását segíti egy most induló program, amely négymilliárd forintos keretből támogatja a felsőoktatásba jutásukat - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a második Nemzeti Köznevelési Konferencia alkalmával tartott sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten. Teljes cikk...


Elsősorban hátrányos helyzetű munkaerőt foglalkoztat az új üzem

12 éve Átadták a Budafilter 94 Kft. PET-palackokat újrahasznosító üzemét a Fejér megyei Mezőfalván csütörtökön, az innovatív technológiákkal felszerelt üzemet európai uniós támogatással valósították meg. Teljes cikk...


Ösztöndíj-támogatás hátrányos helyzetű hallgatóknak

12 éve Csaknem négyszáz, a felsőoktatásban tanuló, hátrányos helyzetű fiatal kaphat ösztöndíj- és önköltség-támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Út a felsőoktatásba elnevezésű esélyteremtő programjának köszönhetően. Teljes cikk...


Versenyhátrányt jelent a munkaerő-pazarlás

12 éve Nemcsak szociális, de gazdasági szempontok miatt sem engedheti meg magának az Európai Unió a hátrányos helyzetben lévő csoportok kimaradását a munkaerőpiacról. A 25 év alatti, a megváltozott munkaképességű vagy például a nem megfelelően képzett munkavállalók helyzetének javítása éppen ezért az egyik legfontosabb feladata a következő években az Uniónak. Teljes cikk...


"Az európai munkaerőpiacnak változnia kell"

12 éve Az Európai Unió a szociális szempontok mellett az egyre idősödő lakosság és az erősödő nemzetközi gazdasági verseny miatt sem engedheti meg magának a hátrányos helyzetben lévő csoportok munkaerő-piaci integrációjának elmaradását. A 25 év alatti, a megváltozott munkaképességű vagy például a nem megfelelően képzett munkavállalók helyzetének javítása éppen ezért az egyik legfontosabb feladata a következő években az Uniónak. Teljes cikk...


Hátrányos helyzetű diákoknak írtak ki pályázatot

13 éve Megjelent a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diákokat segítő Út a felsőoktatásba program pályázati kiírása - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága. Október 17-ig várják a jelentkezéseket. Teljes cikk...


12 ezer roma juthat munkához - 60 milliárdos program indul

14 éve A kormány programot indít a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának elősegítésére - jelentette be Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten. Teljes cikk...


Megoldás a munkanélküliségre: szociális szövetkezet

14 éve A vidéki munkanélküliséget sem a piaci, sem az állami, önkormányzati szféra nem tudta orvosolni, ezért a kisebb falvak folyamatosan szegényednek. Az egyik legnagyobb gond, hogy az itt élők jó része hosszú ideje nem dolgozik, munkavégző képességük megkopott, és nincsenek munkára kész állapotban. A helyi kezdeményezésű gazdaságfejlesztő programok, szövetkezeti munkák megoldást jelenthetnek, ezt bizonyítja néhány település példája is. Teljes cikk...


Lakást kapnának a munkába álló romák

14 éve Alanyi jogon lakáshoz juthatna az a roma család, amely iskolába járatja a gyerekét, és legalább az egyik szülő munkába áll - mondta Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke a Bruxinfonak. Teljes cikk...


Hátrányos helyzetűek oktatását segíti a Vodafone

14 éve A H2O (Hátrányos Helyzetűek Oktatása) projekt célja, hogy elterjedjen egy olyan nevelési-oktatási módszer, amely minden társadalmi csoport gyermekei számára megfelelő, és elősegíti a különböző szociális, kulturális háttérrel rendelkező gyermekek iskolán belüli együttműködését. Teljes cikk...


Horvát-magyar tábor hátrányos helyzetű fiataloknak

15 éve Egy uniós program részeként halmozottan hátrányos helyzetű, pályaválasztás előtt álló horvát és magyar fiatalok táboroznak péntekig Balatonfenyvesen, amelynek során segítséget kapnak a munkaerő-piaci elhelyezkedéshez, a képzésükben résztvevő tanárok pedig tapasztalatokat cserélnek egymással. Teljes cikk...


Száz embernek ad munkát egy uniós program Nyíregyházán

15 éve Száz, halmozottan hátrányos helyzetű embernek teremt munkalehetőséget az Első lépés elnevezésű, európai uniós támogatású program keretében a nyíregyházi Regionális Érdekvédelmi Alapítvány - közölte Szegedi Sándor projektvezető szerdán a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen. Teljes cikk...


Hiányszakmákban szereztek képesítést munkanélküliek

16 éve A Szolnok megyei Nagykörűn és Tiszaburán élő munkanélküliek szereztek több hiányszakmában képesítést a Társadalmi Megújulás Program (TÁMOP) keretében teljes egészében európai uniós pályázaton elnyert pénzből - közölte Varga Judit projektmendezser hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...


EU: egyszerűbb a fogyatékkal élő munkavállalók állami támogatása

16 éve Az Európai Bizottság két iránymutató dokumentumot fogadott el, amelyek a nagy összegű képzési támogatások, illetve a hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő munkavállalóknak nyújtott támogatások mélyreható értékelésének kritériumait rögzítik. Teljes cikk...


Veszélybe került a tarnabodi elektronikai hulladékbontó

16 éve Veszélybe került a Heves megyei tarnabodi elektronikai hulladékbontó üzem működése, miután a gazdasági válság hatására harmadára csökkent a bontásból származó, úgynevezett másodlagos nyersanyagok ára - tájékoztatta az üzemet működtető Befogadó Nonprofit (BN) Kft. ügyvezetője szerdán az MTI-t. Teljes cikk...


Nyírtelek: központ hátrányos helyzetűeknek

16 éve Hátrányos helyzetű embereket segítő oktatási, foglalkoztatási és szolgáltató centrumot alakítanak ki az Európai Unió támogatásával Nyírteleken - hangzott el a projekt bemutató konferenciáján, a Nyíregyháza melletti kisvárosban csütörtökön. Teljes cikk...


Megszűnnek a hátrányos helyzetű kistérségek számára kiírt pályázatok

16 éve Lényegében megszűnnek a kifejezetten hátrányos helyzetű kistérségek számára kiírt pályázatok a gazdaságfejlesztési operatív programokon belül; a bennragadt pályázati pénzeket máshová csoportosítja át a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) - írja a Napi Gazdaság hétfői számában. Teljes cikk...


Bővült az Arany János Tehetséggondozó Program keretszáma

16 éve Egyetértés született Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, volt oktatási miniszter között az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) vitatott pontjaiban - adta hírül a Hvg.hu. A január 20-án tartott megbeszélésen megállapodtak a felek, hogy az eddig rendelkezésre álló 555 hely további hatvan hellyel bővül, amelyekre február 20-áig van lehetőség pályázni. Azok is pályázhatnak, akik korábban próbálkoztak, de nem kerültek be a programba. Teljes cikk...


Bérpótlék a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusoknak

16 éve Átlagosan 20 és 40 ezer forint közötti pótlékban részesülhet január 1-jétől augusztus 31-éig az a pedagógus, aki halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik és plusz feladatot vállal. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 3.8 milliárd forintot oszt szét idén erre a célra 1300 iskola és óvoda pedagógusának - jelentette be Borovszky Tímea, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának főigazgatója. Teljes cikk...


Jelentős a lemaradás a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásában

17 éve Az Európai Unió átlagához képest jelentős Magyarország lemaradása a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásában - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter az EQUAL Közösségi Kezdeményezés programzáró konferenciáján hétfőn Budapesten. Teljes cikk...


Bérben is díjazza a szaktárca a pedagógusi többletmunkát

17 éve Az oktatási tárca az Új Tudás Program keretében másfélszeresére emeli az osztályfőnöki pótlékot, és külön pótlékot hoz létre a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket oktató pedagógusoknak - közölte az Oktatási Minisztérium (OKM) az Edupress-szel. Teljes cikk...


Negyvenmillió euróból kísérletezett az EQUAL

17 éve Az EQUAL program keretében az elmúlt négy év során 40,4 millió euró támogatást nyújtottak hátrányos helyzetű emberek munkaerő-piaci esélyeinek növelését elősegítő kísérleti kezdeményezések megvalósítására - mondta Jankó Tamás, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség programfelelőse a program regionális záró konferenciáján kedden, Szombathelyen. Teljes cikk...


Leállt a Lépj egyet előre! program

17 éve Leállt a napokban a hátrányos helyzetű térségekben élők képzését, elhelyezkedését segítő Lépj egyet előre! elnevezésű országos program - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló. Teljes cikk...


Tízezren helyezkedtek el Start kártyákkal

17 éve A hátrányos helyzetű és az alacsony iskolai végzettségű munkavállalók munkaerő-piaci elhelyezkedését segítő Start Plusz és Start Extra kártyák segítségével 10.600 ember vállalt munkát - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. A Fidesz szerint viszont a kormány látszat gazdaságpolitikát folytat. Teljes cikk...


Simon Gábor: A keresletorientált szakképzési rendszeré a jövő

17 éve Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a keresletorientált szakképzési rendszer kialakításának fontosságáról beszélt a 2008. augusztus 25-én rendezett VII. Nevelésügyi Kongresszuson mondott köszöntőjében, Budapesten. Teljes cikk...


Tartós munkanélküliek lepik el Fejér megyét

17 éve Fejér megyében az állástalanok 23,7 százaléka tartósan munkanélküli, azaz 13 hónapnál hosszabb ideje szerepel a munkaügyi központok regisztrációjában - mondta el a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PR-referense az MTI-nek. Teljes cikk...


Három újabb pályázat az Útravalóban

17 éve Megjelent az Útravaló ösztöndíjprogram új pályázati kiírása - jelentette be Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára. Teljes cikk...


Élőlánc a kisiskolák és a falvak megmentéséért

17 éve Eddig több mint kétszáz település csatlakozott az Élőlánc a kisiskolákért mozgalomhoz - közölte Lányi András, a mozgalom vezetője. A szakmai szervezetek azt javasolják, hogy az iskolák normatív támogatását az intézményekben folyó szakmai munka színvonala, és ne a létszám és pénzügyi szempontok alapján határozzák meg. Teljes cikk...


Hátrányos helyzetűeket képeznek Nyíregyházán

17 éve Az Európai Unió támogatásából már a harmadik szakképző tanfolyamot indította hátrányos helyzetű munkavállalóknak a nyíregyházi Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár, amely az oktatás mellett az érintettek munkába állításáról is gondoskodik - közölte Mester Zoltán, az egyesületként működő kulturális intézmény vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Modell hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci visszavezetésére

17 éve Sikeresen fejeződött be 35, többszörösen hátrányos helyzetű, zömében értelmi fogyatékos ember visszavezetése a munkaerőpiacra annak az uniós támogatással megvalósult programnak az eredményeként, amely mostantól modellként szolgálhat az önkormányzatok számára - közölte a módszert kidolgozó civil szervezet helyettes ügyvezetője szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...


Roma tehetséggondozás multik támogatásával

17 éve Több hazai vállalat támogatásával fut a ROMASTER tehetséggondozó program hátrányos helyzetű, tehetséges roma diákok számára. A HBLF és a támogatók július 17-20. között Csillebércen szerveznek tábort a fiataloknak - áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...


Hátrányos helyzetűeket alkalmaz a Nissan

17 éve Foglalkoztatási megállapodást kötött a Nissan és a Jobcentre Plus, hogy ily módon biztosítsanak álláslehetőséget a hátrányos helyzetű munkavállalóknak Nagy-Britanniában. Teljes cikk...


Közel háromezer hátrányos helyzetűn segít az ÁFSZ

17 éve Csaknem háromezer hátrányos helyzetű álláskereső és inaktív személy munkaerő-piaci integrációját valósítja meg az Állami Foglalkoztatási Szolgálat - áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...


Ösztöndíjban részesülhetnek a mentorok

17 éve A felsőoktatási Katapult Mentorprogram június 30-ig várja a felsőbb éves egyetemi és főiskolai hallgatók jelentkezését a 2008/2009-es tanévre mentori feladatok elvégzésére. Teljes cikk...


Milliárdok a fogyatékkal élők foglalkoztatására

17 éve Dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter döntött a Munkaerő-piaci Alap Rehabilitációs Alaprész 2008. évi központi, három milliárd forintos keretének felhasználásáról. Az alaprész programjai a fogyatékkal élő, megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatási esélyeinek javítását szolgálják. Teljes cikk...


Nem hatékonyak a munkaerő-piaci programok?

17 éve További munkavállalást segítő programokkal bővíti repertoárját a munkaügyi minisztérium, sőt, még a szociális segélyek felvételének rendszerét is átszabja, hogy növelje a foglalkozatást. Mind több milliárdot költ az állam a foglalkoztatás növelésére, ám áttörést egyik intézkedés sem hozott. - írja a Magyar Hírlap. Teljes cikk...


Kétmilliárdos erdőművelési közmunkaprogram indul

17 éve Több mint kétmilliárd forint értékű erdőművelési közmunkaprogram indul az országban - közölte Sándor László, a Közmunka Tanács elnöke Baktalórántházán pénteken, ahol megkezdődött a résztvevők foglalkoztatása a Nyírerdő Zrt.-nél. Teljes cikk...


Foglalkoztatás három évig járulékmentesen

17 éve Új kedvezményt javasol a rendszeres szociális segélyben részesülők és a hátrányos helyzetű álláskeresők foglalkoztatását vállaló munkáltatóknak a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján olvasható szakmai előterjesztés. Teljes cikk...


Átadták a közép-magyarországi Esélyek Házát

17 éve A hátrányos helyzetbe került emberek érezhetik, hogy nincsenek magukra hagyva, van intézményesített segítség számukra - mondta Lamperth Mónika pénteken Budapesten a közép-magyarországi Esélyek Háza átadási ünnepségen. Teljes cikk...


Külön hangsúly a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásán

17 éve A gazdasági növekedés és a foglalkoztatás bővülése nem vonja maga után automatikusan a szegénység csökkenését és a hátrányos helyzetű rétegek életfeltételeinek javulását - hangsúlyozta Simon Gábor, a szociális és munkaügyi minisztérium államtitkára pénteken Brüsszelben. Teljes cikk...


Hátrányos helyzetűeket képeztek Vas megyében

17 éve Hátrányos helyzetű, alacsony iskolai képzettséggel rendelkező, képzetlen vagy nem piacképes tudással rendelkező munkanélküliek és érettségivel rendelkező fogyatékkal élő munkanélküli emberek számára szerveztek képzést Szombathelyen. Teljes cikk...


Több mint tízmilliárd forint az észak-alföldi foglalkoztatásra

17 éve A foglalkoztatás javítására több mint tízmilliárd forintot fordíthat az idén az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ - közölte a nyíregyházi székhelyű szervezet főigazgatója az MTI-vel. Teljes cikk...


Az egész országban próbára tehetik befogadó készségüket a cégek

17 éve Országossá dagad a Salva Vita Alapítvány fogyatékkal élők elhelyezkedését célzó programja, amellyel hosszú távú kötelezettségek nélkül tehetik próbára a vállalatok befogadó készségüket, érvényt szerezve az esélyegyenlőség elvének. Teljes cikk...


A látássérültek foglalkoztatásáról egyeztetett a munkaügyi tárca

17 éve A látássérültek rehabilitációjáról, képzési és foglalkoztatási lehetőségeiről egyeztetett tegnap a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. Teljes cikk...


Foglalkoztatási együttműködés Dél-Pesten

17 éve Közös paktumot írt alá öt fővárosi kerületi polgármester a dél-pesti régió foglalkoztatási helyzetének javításáról - jelenti a Világgazdaság. Teljes cikk...


SZMM: stagnál középtávon a munkaerőpiac

17 éve Nem számol a foglalkoztatás jelentős bővülésével a munkaügyi tárca, legalábbis a minisztérium középtávú előrejelzése szerint. Csaba László közgazdász szerint ezzel a tárca elismeri, hogy irreleváns a kormány gazdaságpolitikája - számol be a Magyar Hírlap. Teljes cikk...


Már hatezer új típusú Start kártyát váltottak ki július óta

17 éve Már csaknem 6 ezer új típusú Start kártyát adtak ki a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű személyeknek július elseje óta - tájékoztatták a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban az MTI-t. Teljes cikk...


Duplájára kell növelnünk a távmunkások arányát

17 éve A következő hét évben a jelenlegi 4,5 százalékról 8-10 százalékra kellene bővíteni a távmunkában foglalkoztatottak arányát, közelítve az európai uniós 14 százalékos átlaghoz - közölte Simon Gábor, a Távmunka Tanács elnöke a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Fogyatékkal élők a munkaerőpiac vérkeringésében

17 éve Sikeresnek bizonyult a fogyatékkal élők munkába állítását szorgalmazó Salva Vita Alapítvány Munkáltatói Fóruma, a Tesco és a dm példáján felbuzdulva ugyanis több vállalat jelezte, hogy szívesen alakítana ki konkrét együttműködést sérült munkavállalók foglalkoztatásának céljából. Teljes cikk...


Esélyegyenlőségi szakkollégium Pécsett

18 éve A Társadalmi Befogadás Szakkollégium célja, hogy előadásokkal, a hallgatók aktív munkájára épülő szemináriumokkal, gyakorlati foglalkozásokkal, rendezvényekkel segítse a magyar társadalom hátrányos helyzetű csoportjaival szembeni passzivitás és ellenállás feloldását. Teljes cikk...


Dél-alföldi képzések a munkahely megtartása érdekében

18 éve Több mint 220-an, közöttük hátrányos helyzetű, megváltozott munkaképességű, illetve a munkaerőpiacra hosszabb szünet után visszatérő munkavállalók, valamint a fogadó munkahelyek szakemberei kaptak a Dél-Alföldön olyan képzést, amely segítségével megőrizhették munkahelyeiket. Teljes cikk...


Támogatás a hátrányos helyzetű hallgatóknak

18 éve Mégis túlélhetik az első félévet a hátrányos és halmozottan hátrányos egyetemi és főiskolai gólyák, a törvény értelmében ugyanis kötelező alaptámogatásban és garantált rendszeres szociális ösztöndíjban részesülnek a beilleszkedést elősegítő mentorhálózat és a gyakornoki program (együtt Katapult Mentorprogram) mellett. Teljes cikk...


Kiss Péter: Az esélyek javításáról szólt az elmúlt év

18 éve A hátrányos helyzetű emberek esélyeinek javításáról szólt első helyen Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter a tárca egyéves munkáját értékelve a keddi kormányszóvivői tájékoztatón. Teljes cikk...


Gyakran hiányoznak a roma munkavállalók

18 éve A cégek vezetői nem tartják számon roma munkavállalóikat - állapítja meg az Ernst and Young nemzetközi tanácsadó felmérése. A vállalkozások szerint a bértámogatás ösztönözné a hátrányos helyzetűek foglalkoztatását, egy másik elemzés azonban arra világít rá, hogy ez a módszer nem eredményez stabil alkalmazást. Teljes cikk...


Simon Gábor: felértékelődött a távmunka

19 éve Csökkenteni lehet az irodalétesítési, fenntartási költségeket - nevezte meg a céget legfőbb motivációit, amikor bővítik a távmunkában foglalkoztatottak körét. Teljes cikk...