kapubanner for mobile

Havas István az Ernst & Young új vezérigazgatója

Havas István (46) az Ernst&Young új vezérigazgatója, valamint ügyfélszolgáltatási és ügyfélkapcsolati igazgatója.



Havas István az új felelősségi köre mellett továbbra is az Ernst & Young energia-, vegyipari és közműszektor regionális vezetője, valamint megtartja vezető pozícióját a magyarországi üzleti kockázati szolgáltatások élén - áll a Ernst & Young Advisory Ltd. szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Havas István Czakó Borbálától veszi át a vezetői posztot, aki a társaságnál töltött öt év után távozik az Ernst & Youngtól, hogy szakmai pályafutását a diplomácia területén folytassa.

A szakértői szolgáltatások területén eltöltött tizennyolc év során Havas István átfogó szakmai ismeretet és kiemelkedő nemzetközi tapasztalatot szerzett elsősorban az energia-, a vegyipari és a közmű-szektorban. A nemzetközi tanácsadó cégek felső vezetésének tagjaként eltöltött nyolc év során kiemelt projekteket irányított mind multinacionális, mind magyar nagyvállalati ügyfelek számára. Havas István 2002 óta az Ernst & Young cégtársa és egyik ügyvezető igazgatója, bejegyzett könyvvizsgáló és okleveles vezetési tanácsadó.

Mint az Ernst & Young társadalmi felelősségvállalási programjai iránt elkötelezett vezető, Havas szerepet vállal a cég által támogatott sportrendezvényeken, többek között az évente megrendezésre kerülő kerekesszékes kosárlabda bajnokságon.

Menedzsment Fórum
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek