Hazai LCD-gyárban jön a következő nagyobb leépítést
Ezúttal a szombathelyi Hisense Hungary Kft. készül nagyobb elbocsátásra, a társaság a dolgozói felétől, 88 embertől készül megválni.
Nyolcvannyolc dolgozójától válik meg februártól Szombathelyen az LCD televíziókat gyártó Hisense Hungary Kft - közölte online kiadásában csütörtökön a Vas Népe. A kínai óriásvállalat 2006-ban hozta létre üzemét a vasi megyeszékhelyen, 170 embert foglalkoztat.
Érdekesség, az év elején még a termelés felfuttatását tervezve 400 főre kívánta emelni dolgozói létszámát. A szombathelyi gyár árbevétele 2006-ban elérte a 12 milliárd forintot.
Takács Zoltán a gyár igazgatója a lapnak nyilatkozva elmondta: a megrendelések csökkenése miatt elkerülhetetlenné vált a leépítés.
Szombathelyen alig egy hete az autókba szerelhető szórakoztató elektronikai cikkeket és alkatrészeket gyártó amerikai tulajdonban lévő Delphi Hungary Kft jelentett be 250 fős létszámcsökkentést, két nappal ezelőtt a szintén elektronikai alkatrészeket előállító Laird Technologies közölte 500 ember elküldését.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?