kapubanner for mobile

Hazánkban bővít Európa egyik legnagyobb játékgépgyártója

Tovább bővíti magyarországi termelőbázisát Európa egyik legnagyobb elektronikus játékgépeket gyártó és ilyen gépekkel felszerelt kaszinókat üzemeltető cége, az osztrák Novomatic AG - erősítette meg a Napi Gazdaság információit Herczig Judith, a magyar leányvállalat, az AGI Hungária Kft. munkatársa.

Herczig a magyarországi hálózatbővítéssel kapcsolatban egyelőre csak annyit mondott, hogy a korábban tervezett fejlesztések változatlanul napirenden vannak, ám a lehetséges helyszíneket illetően nem kívánt nyilatkozni. Az immár évente több mint 600 millió eurós árbevételt elérő Novomatic egy másik magyar cége, az AGI American Games Kft. jelenleg Budapesten, Sopronban és Sárváron működtet kaszinókat, ám a közelmúltban szombathelyi, székesfehérvári és tatabányai beruházás megvalósítása is felmerült.

Ugyanakkor az anyacég, amely már korábban az AGI Hungáriához telepítette a teljes elektronikai termelést, a jövőben tovább bővíti hazai gyártókapacitását. Herczig elmondta: ennek alapfeltétele volt az a közelmúltban befejeződött 3,5 millió eurós beruházás, amelynek keretében a rábaközi Veszkényben több mint 2 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot, logisztikai központot, valamint irodaházat építettek.

Létszámbővítés is várható

A jövő év elején egy bérelt soproni telephelyről Veszkénybe kerül a cégcsoport magyarországi adminisztrációs központja, sőt, a közelmúltban arról is végleges döntés született, hogy a már meglévő kapacitások jobb kihasználása érdekében bevezetik a több műszakos termelést, s tovább bővítik a jelenleg 120 fős létszámot. A további kapacitásnövelő intézkedések hátterében többek között az áll, hogy az AGI immár nemcsak az anyacég megrendelésére gyárt játékgépalkatrészeket, hanem beszállítója több autó- és orvosiműszer-gyártónak is - számol be a Napi Gazdaság.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek