kapubanner for mobile

Hazánkban bővítene a Legrand

Régiós hídfőállásnak tekinti magyarországi leányvállalatát, az egykori Kontavill kapcsológyártót a francia Legrand-csoport elnök-vezérigazgatója, számol be a Népszabadság.

Budapesten működik a Legrand-csoport régiós beszerzési központja, és foglalkoznak a gondolattal, hogy a teljes kelet-európai disztribúciót kiszolgáló logisztikai központot a magyar főváros közelébe telepítik, de folynak egy oktatóbázis itteni alapításának előkészületei is, amely fiatal diplomásokat készítene fel a csoporton belüli nemzetközi karrier építésére – közölte Gilles Schnepp.

Az 1992-ben a privatizáció során megszerzett magyar társaság egészen 2004-ig Kontavill néven működött. Induláskor ötmillió euró körül volt a szentesi cég forgalma, mára ez megtízszereződött, és ami ennél is fontosabb, kinyílt a világ a társaság számára: míg 15 évvel ezelőtt szinte csak hazai piacra termeltek, ma a termékek 92 százalékát külföldön értékesítik.

A lehetőségek tágak, hiszen a négymilliárd euró éves forgalmú társaság 60 országban működtet gyártóbázist, és 130 ezer féle tételt felölelő, 80 termékcsaládját a világ 160 országában értékesíti. A magyar leányvállalat évi 18 millió darabot ad el 6000 különféle termékből, írja a Népszabadság.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek