Hétszáz munkahelyet teremt hazánkban az IBM
Hat és félmilliárd forintos beruházással hétszáz új munkahelyet hoz létre hazánkban az IBM - jelentette be csütörtökön Kóka János. A gazdasági miniszter elmondta: 2008-ig várhatóan hatszázmilliárd forintnyi beruházással 17 ezer új munkahely jön létre.
Az IBM 6,5 milliárd forint beruházással 700 új munkahelyet hoz létre Magyarországon a szolgáltatási üzletágában - mondta Kóka János gazdasági miniszter azon a csütörtöki rendezvényen, amelyen részt vett Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója is. Az új alkalmazottak háromnegyede főiskolai vagy egyetemi diplomával és kiemelkedő nyelvtudással rendelkező pályakezdő lesz, akik pénzügyi, beszerzési, humánerőforrás és call center-szolgáltatásokat nyújtanak az IBM ügyfeleinek.
A gazdasági miniszter elmondta, jelenleg országszerte kétszázmilliárd forint értékű beruházás van folyamatban, amelyek összesen körülbelül hétezer új munkahely létrejöttét eredményezik. A folyamatban lévő tárgyalások alapján 2003 és 2008 között 600 milliárd forint beruházás valósul meg, s összesen 17 ezer új munkahely jön létre a befektetések nyomán.
Az IBM azért választotta Magyarországot, mert itt ígéretes a piac, megfelelőek az üzleti körülmények, s magasan képzett munkaerő is rendelkezésre áll - mondta Paál Péter. Hozzátette: a munkahelyeket gyorsan akarják létrehozni, s öt évig mindenképpen fenn akarják tartani. A vezérigazgató ennél pontosabb információkkal nem szolgált, s nem közölte azt sem, hogy az IBM most hány főt foglalkoztat az országban.
Arról, hogy mekkora állami hozzájárulást nyújtottak az IBM-nek, Kóka János nem közölt pontos számot. Egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: hatvan napon belül közzéteszik ezt az adatot. A gazdasági minisztérium tavaly négy társasággal kötött támogatási szerződést, ezek révén összesen 382 millió euró (mintegy 93 milliárd forint) működőtőke áramlik Magyarországra és összesen 5090 új munkahely létesül.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?