Hiányolják az érdemi párbeszédet a pedagógus szakszervezetek
Kivonultak a pedagógus szakszervezetek a Közoktatás-politikai Tanács (KÖPT) csütörtöki üléséről - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. Az érdekvédők elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány formális és nem érdemi tárgyalásokat folytat velük.
Az érdekvédő közleményében a kivonulást azzal indokolta, hogy a kormány olyan, a jövőt meghatározó kérdésben, mint a költségvetés megtervezése, helyben kiosztott dokumentummal állt elő.
Kijelentette: elfogadhatatlan, hogy emiatt nem volt mód arra, hogy az egyes szakszervezetek érdemi, szakmai testületi döntést hozhassanak. A kormányzati oldal nem biztosította - a KÖPT ügyrendjének ellenére sem - hogy politikai döntéshozó, államtitkár, szakállamtitkár vegyen részt az ülésen. A PDSZ mindezt a társadalmi partnerség semmibevételének tekinti - írta Kerpen Gábor.
Hozzátette: a szakszervezetek már többször nyomatékosan kifogásolták, hogy az érdemi párbeszédet megelőzően - és sokszor ahelyett - a sajtóból értesülnek kormányzati szándékokról. Most is ez történt: az osztálylétszám esetleges növeléséről - amely nyilvánvalóan pedagógus elbocsátással járhat a következő tanévben - illetve a továbbképzési támogatás csökkentéséről, valamint a tárcát esetlegesen érintő több 10 milliárdos forráscsökkentéséről a hírekből értesültek.
A másik tömörülés, a Pedagógusok Szakszervezete a történtekről azt közölte az MTI-vel: a szakszervezetek követelték, hogy a Közoktatás-politikai Tanács súlya, tekintélye megőrzése érdekében a továbbiakban csak megfelelően előkészített üléseket tartsanak, a miniszter a kormányzati elképzelések előkészítési időszakában kérje a véleményeket, hogy az egyeztetés érdemi, és ne csak formális lehessen.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?