kapubanner for mobile

High-tech cég jön Magyarországra?

Nagy hozzáadott értéket képviselő, munkahelyek százait teremtő beruházás valósulhat meg Magyarországon: egy amerikai cég létesít high-tech gyártási kapacitást Budapesten kívül – tudta meg a Világgazdaság.

A lap szerint a konkrét bejelentés mára várható. A cég nevét nem tudni, csak annyit, hogy a befektetés értéke mintegy 26 milliárd forint. A termelőberuházás színhelyét úgy választották ki, hogy helyben rendelkezésre áll már egy beszállítói kör.

Az újabb amerikai befektetés az úgynevezett egyedi kormánydöntéssel odaítélt támogatási konstrukcióban (EKD) valósulna meg. Ennek lényege, hogy az uniós és más nemzetközi előírásoknak megfelelő mértékű és jellegű támogatást nyújt az állam, bizonyos előre megszabott, egységes feltételek mellett. Ilyen például a tízmillió eurós minimális befektetési értékhatár.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek