Hoffmann Rózsa: Nem volt érdemi kifogása az oktatási bizottságnak
Nem volt érdemi kifogása az Országgyűlés oktatási bizottságának a Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezete ellen az erről szóló ülésén, és nincs igazán ellentét a grémium fideszes elnöke, Pokorni Zoltán és az oktatási államtitkárság között - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.
Hoffmann Rózsa kiemelte: "most még olyan stádium van, hogy mindent lehet feltételezni, politikusok pedig szeretnek nyilatkozatokat tenni, és a feltételezéseiket úgy megfogalmazni, hogy azoknak lehetőleg legyen nagy visszhangjuk".
Az oktatási államtitkár közölte: rendkívül nagy volt az érdeklődés a NAT-tal kapcsolatos társadalmi vitában, csaknem 10 ezer oldalnyi vélemény érkezett hozzájuk. Mint fogalmazott, "a vélemények nem olyan nagyon sokfélék, inkább nagy volt a hangjuk", sokan pedig "ugyanazt ismételgették".
Hoffmann Rózsa emlékeztetett arra: 1777 óta van Magyarországon Nemzeti alaptanterv, amely 8-9 évet kivéve mindig is meghatározta a tananyag keretét, azt, hogy mit adjon az iskola a fiataloknak a magyar és az egyetemes műveltségből. Tehát a NAT tananyag-szabályozó oktatáspolitikai és szakmai dokumentum - mutatott rá.
Ezt a szabályozási elvet váltotta fel 2003-ban az akkori oktatásirányítás azzal, hogy nincs szükség tananyag-meghatározásra, csak kompetenciákat kell kijelölni, tehát azt, hogy milyen képességei legyenek a gyermekeknek.
Mint mondta, akkor ezt a változtatást "igen nagy nemtetszés fogadta szerte az országban, (...) gyakorlatilag senki nem értett vele egyet, eltekintve egy szűk rétegtől, amely ezt kikiáltotta egyedül üdvözítő, modern módszernek". Akkor az iskolák maguk határozhatták meg, hogy ezen keretek között pontosan mit tanítanak - tette hozzá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a NAT tervezete alapján visszatérnek a tananyag-szabályozáshoz. Az ezt érintő kritikákra reagálva, miszerint a NAT-ba túl sok tananyagot szeretnének belefoglalni, azt mondta: "magam is úgy látom, hogy a szűkítésre szükség van, (...) egy kicsit csökkenteni fogunk", amiről a szakemberek döntenek majd a következő időszakban.
Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: a NAT kidolgozói a tananyag-meghatározásnál figyelembe veszik azt, hogy "az iskolák szabadsága bizonyos körülmények között megmaradjon", hiszen ezt fontos, megőrzendő értéknek tartják, de vissza kell térni ahhoz a gyakorlathoz, hogy a nemzeti műveltséget az arra felhatalmazott kormány "biztosítja, továbbadja".
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 1 hónapja
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve? 1 hónapja
- A nappali rendszerű általános iskolai oktatásban tanulók létszáma évfolyamonként 1 hónapja
- Futárcégek és nagy forgalmat alkalmazott nélkül bonyolítók - őket figyeli kiemelten a NAV 2026-ban 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hónapja
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 2 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?