kapubanner for mobile

Hollandiában működnek a munkahelymegőrző programok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A válság foglalkoztatási következményeinek enyhítését célzó kormányzati programok megvalósításában Hollandia jár az élen. Az ország októberi, 3,7 százalékos munkanélküliségi rátája a legalacsonyabbak között van a gazdag országok körében, írja a Világgazdaság.

Hollandia programja arra ösztönzi a válság miatt nehéz helyzetbe került cégeket, hogy inkább a munkaidőt csökkentsék leépítés helyett, adja hírül a Világgazdaság.

A program részleteiről igen gyorsan megegyeztek a felek a gazdasági válság kirobbanását követően. A kormány hat hónapig fizette a dolgozónak a rövidített munkaidő miatt kiesett bért. De egy tanácsadói hálózatot is létrehoztak, amely mind a cégek, mind a leépített dolgozók segítését tűzte ki célul.

Az áprilisban indított újabb program túl sikeresnek bizonyult, mivel a támogatásnak már nem volt feltétele a nagyarányú forgalom-visszaesés. A cégek akár a felére is csökkenthetik alkalmazottaik munkaidejét és fizetését, és az állam a kiesett bér 70 százalékát téríti meg. Így a kormány szigorított a munkaórák számára és a segély időtartamára vonatkozó előírásokon.

The Wall Street Journal/Világgazdaság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek