kapubanner for mobile

Holnap startol a "Műegyetemi Állásbörze 2006 ősz"

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Karrier Irodája a Frissdiplomás Személyzeti Tanácsadó és Szolgáltató Kft. közreműködésével ismét megrendezi Európa harmadik legnagyobb állásbörzéjét, a Műegyetemi Állásbörzét.

November 29-30-án rendezik meg a Műegyetemi Állásbörzét, ahol a BME Diákközpont által végzett felmérés kimutatása szerint a Műegyetemen végzett hallgatók 14-15 %-a találja meg leendő munkahelyét.

A Műegyetemi Állásbörze 1992 óta minden tavasszal, 2000 óta pedig ősszel is megrendezésre kerül, amelynek célja a résztvevő vállalatok és a hallgatók, munkát kereső fiatal szakemberek közötti kapcsolat kiépítése, az elhelyezkedés segítése, a diákok álláskeresésre való felkészítése.
November 29-30-án 148 standon több mint 180 vállalat 3.600 állásajánlattal várja az ország egész területéről érkező 6-8 ezer főiskolai, egyetemi hallgatót, frissdiplomás szakembert.

A legutóbbi Műegyetemi Állásbörzén a látogatók végzettség szerinti megoszlása az alábbiak szerint alakult:
- 65 % műszaki, informatikai,
- 26 % gazdasági, pénzügyi,
- 9 % természettudományi, bölcsészettudományi, jogi illetve egyéb végzettségű szakember.

Az idei Állásbörzén a munkaadók által előzetesen leadott adatok alapján a legkeresettebb végzettségű szakemberek a
- villamosmérnökök,
- gépészmérnökök,
- informatikusok,
- közgazdászok,
- műszaki menedzserek, valamint a
- pénzügyi végzettségűek.

A szervezők célja, hogy a friss diplomások minél felkészültebben lépjenek ki a munka világába, ne csak megszerezzék az áhított állást, hanem helyt is tudjanak állni a megszerzett pozícióban. A helyszínen, a Műegyetemi Állásbörze mindkét napján szakemberek állnak a munkát és választ kereső fiatalok rendelkezésére. Az érdeklődők próbainterjúkon vehetnek részt, amelyeken profi kiválasztási szakemberek elemzik az interjúzó viselkedését, előnyös és javítandó megnyilvánulásait, tanácsokat adnak; grafológiai elemzésre is lehetőség nyílik; logikai játékok, előadások, karrier-tanácsadás, valamint számos egyéb, a felkészülést, elhelyezkedést segítő program várja az érdeklődőket.

A kiállító cégek egy része a rendezvény két napján vállalati prezentációk keretében ismerteti tevékenységét. Az érdeklődők itt alaposabban megismerhetik a vállalatot, ahová pályázni szeretnének.

A 2006. évi őszi Műegyetemi Állásbörze 2006. november 29-30-án 10.00-17.00 óra között várja az érdeklődőket az egyetem központi épületében.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek