Holnapig kell dönteni a dupla járulékról - " ez egy pszichológiai hadviselés"
A vállalkozóknak október 12-ig kell eldönteniük, hogy az eddiginél magasabb társadalombiztosítási járulékot fizetnek alkalmazottaik bére, illetve vállalkozói kivétjük után, vagy bejelentik az adóhatóságnak, hogy a szóban forgó jövedelem nem éri el a minimálbér kétszeresét, azaz a 125 ezer forintot. "Ez pszichológiai hadviselés, amelyet szerintem meg is nyer a kormány" - mondta a Magyar Hírlapnak Garasné Péczer Klára Pest megyei könyvelő.
A döntés azért sem könnyű, mert a könyvelők is bizonytalanok - hívta fel a figyelmet a lap. Nem tudják ugyanis, hogy az adóhatóság mikor fogadja el a kisebb jövedelmet és mikor büntet érte. Egyes könyvelők például úgy vélik, hogy a rizikó ott kezdődik, amikor milliárdos árbevételű cégek vezetőinek a minimálbérrel egyenlő a fizetése. Péczer Klára ugyanakkor úgy látja, hogy más a helyzet az olyan jól jövedelmező tevékenységeket űző vállalkozókkal is, mint például a fogorvosok vagy az ügyvédek. Így például ha egy fogorvos asszisztensének eddig 115 ezer forintot fizetett, annak mindenképpen azt tanácsolják, hogy emelje meg a bért 125 ezerre, mert a csekély különbség nem éri meg az adóellenőrzés kockázatát - tette hozzá.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?