kapubanner for mobile

Holtpont - Válságos állapotban a Zalahús Rt.

A bérkifizetések elmaradása, illetve a napról-napra egyre több rendkívüli felmondással távozó alkalmazott után ma felszámolási kérelmet adtak be a Zalahús Rt.-vel szemben a cég hitelezői. A korábbi próbálkozások ellenére most veszni látszik a húsfeldolgozó vállalat jövője.

A Zalahús Rt.-től az utóbbi időben egyre több alkalmazott távozott rendkívüli felmondással, mivel a cég fizetésképtelenség miatt többhavi bérrel tartozik dolgozóinak. Mint arról a Népszabadság beszámolt, akad olyan alkalmazott is, aki még a januári bérét sem kapta meg. A napilap értesülései szerint a Zalahús Rt-nél március elején még 600 fő dolgozott, ebből azóta 84-en távoztak, majd múlt hét péntekig további kétszáz fő adta be rendkívüli felmondását.

Sajtóértesülések szerint a ma beadott felszámolási kérelmet követően a Zalahús legfeljebb 250 alkalmazott bérét lesz képes kitermelni - de csakis abban az esetben, ha hitelezőitől időt nyer a tartozások finanszírozására és sikerül megmenekülnie a csődtől.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek