kapubanner for mobile

HR-szolgáltató központot nyitott a Nokia Komáromban

Nokia Pont elnevezéssel információs központot nyitott csütörtökön Komáromban a Nokia. A Vállalkozók Házában berendezett 70 négyzetméteres irodában bárki tájékozódhat a gyárról és az aktuális álláslehetőségekről.

Az érdeklődőknek ezentúl nem kell kimenniük a gyárba, a Nokia Pontban interjúkat lehet lebonyolítani, a jelentkezők akár felvételi elbeszélgetésen is részt vehetnek - mondta el a Nokia kommunikációs igazgatója, hozzátéve, hogy az iroda fél kilenctől fél hatig lesz nyitva.

Timo Kahlein, a Nokia Komárom Kft. ügyvezető igazgatója újságírói kérdésre hozzátette, szeptember elejétől 300-zal bővítették a létszámot, azonban még mindig keresnek technikusokat. A Nokiánál közel hatezer ember dolgozik Magyarországon, közülük 5500-an Komáromban.

A Nokia 1999-ben építette föl komáromi gyárát, mintegy 100 millió eurós költséggel. Az üzemben 2000 januárjában indult meg a kereskedelmi termelés, és 2006 novemberében elkészült a 300 milliomodik mobiltelefon. A gyárat 2005-ben, több mint 50 millió eurós beruházás keretében új üzemcsarnokkal bővítették.

A Nokia 112 millió készüléket adott el világszerte a harmadik negyedévben, majdnem annyit, mint három legközelebbi versenytársa együttvéve.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek