kapubanner for mobile

Húsz százalékkal növelte bevételét a Ringier tavaly

A Ringier Hungária Kft. 2003-ban 10,3 milliárdos árbevételt ért el, ez 20 százalékkal haladja meg az előző évit - mondta Papp Béla, a Ringier Hungária Kft. ügyvezető igazgatója keddi sajtótájékoztatóján.

Húsz százalékkal növelte bevételét a Ringier tavaly 2004. június 22. FigyelőNet, MTI-Eco A Ringier Hungária Kft. 2003-ban 10,3 milliárdos árbevételt ért el, ez 20 százalékkal haladja meg az előző évit - mondta Papp Béla, a Ringier Hungária Kft. ügyvezető igazgatója keddi sajtótájékoztatóján. Az ügyvezető igazgató elmondta: a mérleg szerinti eredmény több mint 1 milliárd forint volt, ez 27 százalékos növekedést jelent. A Gazdasági Versenyhivatal döntését, miszerint a Népszabadságban nem szerezhet többségi részesedést a Ringier, első fokon már megfellebbezte a cég, és a szeptemberi esetleges kedvezőtlen döntést is jogi útra tereli - jelentette ki Papp Béla. A Magyar Hírlap eladásával kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, hogy társbefektetők bevonásán gondolkodnak, és kizárta a Népszabadsággal való összevonás lehetőségét. A Ringier tavalyi összforgalma 1,011 milliárd svájci frank volt (1 svájci frank 169 forint), 2 százalékkal kevesebb a 2002. évinél - mondta Silvia Lepiarczyk, a Ringier kelet-európai igazgatója. Ezen belül a közép-kelet-európai forgalom 35 százalékkal, 227 millió svájci frankra nőtt, miközben a svájci kiadói tevékenység visszaesett közel 8 százalékkal - tette hozzá.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek