Idén 10 milliárd forint jut közmunkaprogramokra
A 2002-es 2 milliárd forinttal szemben az idén 10 milliárd forintot sikerült közmunkaprogramokra fordítani, ez 35 ezer személynek nyújt munkalehetőséget mondta Csizmár Gábor, munkaügyi miniszter, majd megállapodást írt alá a MÁV-vezérrel.
Az 1 milliárd forint értékű közös finanszírozású közmunkaprogramról a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter elmondta: ez az összeg is része a 10 milliárd forintos éves ráfordításnak.
Az 1 milliárd forintból több mint 1200 személynek tudnak munkát biztosítani, akik a vasúti pályaszakaszok mentén szedik össze a szemetet, gallyaznak, kaszálnak, rendezik az állomások környezetét ismertette Gaál Gyula a sajtótájékoztatón.
A MÁV elnök-vezérigazgatója szólt arról is, hogy az idén 500 millió forinttal egészítik ki az ugyancsak 500 millió forintos központi forrást. Már a múlt évben is indítottak hasonló közmunkát, akkor 200 millió forinttal járultak hozzá a 200 millió forintos központi forráshoz.
Csizmár Gábor vázolta, hogy az elmúlt néhány évben 5-6 milliárd forint állt rendelkezésre a közmunkákra, ehhez képest jelentős eredmény az idei 10 milliárd. A központi költségvetési forrásokat az együttműködő partnerek egészítik ki, így például az erdészetek, a vízügyi intézmények.
A miniszter jelezte: a közelmúltban indították el a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal, valamint több erdészeti részvénytársasággal közösen az erdők karbantartására szolgáló ugyancsak 1 milliárd forintos közmunkaprogramot. Az idén is folytatódnak a parlagfűirtásra szervezett közmunkák, és hasonló munkák indulnak az autópályák építésénél, a nemzeti parkokban, a belvízvédelmi létesítményeknél.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek