Idén olcsóbb a mesterképzés
A Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató hivatalos kiegészítéséből kiderül, mennyi lesz a tandíj alap- illetve mesterképzésben, és vannak új jelentkezési lehetőségek is.
A szerdán megjelent hivatalos kiegészítésbe bekerült minden, ami a december közepén közzétett tájékoztatóból kimaradt, azaz a kiegészítő információk mellett új képzések is szerepelnek benne. A kiadvány innen letölthető.
Az újonnan meghirdetett szakok elsősorban intézmények mesterképzései, amelyeknek a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató 2007 megjelenése óta lett meg az engedélyük az indulásra. Ilyen például a Budapesti Corvinus Egyetemen a kertészmérnöki vagy növényorvosi szak, vagy a Dunaújvárosi Főiskolán a mérnöktanár mesterszak.
Emellett számos felsőfokú szakképzés és alapképzés is szerepel a kiegészítésben: összesen mintegy ötven új jelentkezési lehetőség közül válogathatnak a jelentkezők, igaz ezek között szerepel olyan is, ami egy már létező szak levelező vagy költségtérítéses formája. Az új jelentkezési helyek száma 15-20 körül van, ezek között szerepel államilag támogatott, illetve költségtérítéses alapképzés és felsőfokú szakképzés is.
Saját felvételi a mesterszakokon
A mesterképzésekre azok jelentkezhetnek, akik alapképzésben oklevelet szereztek - az első ilyen hallgatók idén végeznek. Emellett jelentkezhet az is, akinek hagyományos egyetemi vagy főiskolai diplomája van.
Míg az alapképzésben egységes a felvételi, a mesterszakokra az intézmények határozzák meg a bekerülési feltételeket, ez az idei mesterképzéseknél szinte kivétel nélkül vagy alkalmassági vizsga vagy felvételi elbeszélgetés. A 2-4, illetve tanárképzésben öt félév elvégzése után a végzettek pedig akár tovább is folytathatják a tudományos pályát, azaz jelentkezhetnek doktori képzésbe.
Jövőre mindenki fizet
Azok, akik idén szeptemberben kezdik meg a tanulmányaikat, államilag támogatott képzésben is tandíjat, azaz fejlesztési részhozzájárulást fizetnek. Ennek mértéke évente 105, illetve 150 ezer forint, attól függően, alap- vagy mesterképzésben tanul-e a hallgató. Bár a törvény lehetőséget ad arra, hogy az intézmények ettől bármelyik irányban ötven százalékkal eltérjenek, idén minden egyetem és főiskola úgy döntött, marad a minisztériumi javaslatnál.
A hallgatók azonban az első évben nem, csak 2008 szeptemberétől fizetnek. Ez, a korábbiakkal ellentétben vonatkozik a mesterképzésben tanulókra is. Viszont azok, akik 2008 szeptemberében kezdik a mesterszakot, már az első évben is fizetni fognak. Azaz jól járnak azok, akik idén kezdenek mesterszakokon, mert az első évi 150 ezer forintot nem kell kifizetniük.
Mindez nem érinti a költségtérítéses képzésben résztvevőket, akik félévente fizetnek, legtöbbször jóval százezer forint fölött. Azonban arra már van lehetőségük, hogy ha jó eredményeket érnek el, átkerülhetnek az államilag támogatott képzésbe, ahogy a rosszabbul teljesítő, államilag támogatott hallgatók is lecsúszhatnak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?