kapubanner for mobile

Idénymunkásokkal csökken a szabolcsi munkanélküliség

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy hónap alatt 57 ezerről 54 300-ra csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, a kedvezőbb foglalkoztatottsági adatokhoz az is hozzájárult, hogy ebben az időszakban több ezren dolgoznak a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban.

images

Az MR1 Kossuth Rádió Krónika műsorában megszólalt gazda havonta 20 embernek ad munkát, most éppen a barackot és a hulló almát szedik a dolgozók, akiknek sokat segít a lehetőség.

Egy év alatt az országban nőtt az időszaki foglalkoztattak száma - mondta el a Krónikának a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Az alkalmi és az idénymunka szabályozásának egyszerűsítésével a 2010. májusi 240 ezerről 564 ezerre nőtt az alkalmi és idénymunkában foglalkoztatottak száma - tette hozzá Czomba Sándor. Ebben a számban a mezőgazdaságban, a konzerviparban így dolgozók mellett benne vannak az idegenforgalomban, a vendéglátásban és az egyéb szezonális ágazatokban foglalkoztatottak is.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk