Így kerül egyik pillanatról a másikra 150 ezer nő a munkaerőpiacra
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJanuártól változik a munkaerő-felmérés módszertana. A változás 120-150 ezerrel növeli a Magyarországon foglalkoztatottak létszámát és 1,8-2,3 százalékponttal a foglalkoztatási rátát, elsősorban a nők munkaerőpiaci mutatóinak módosítása miatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az új módszertan szerint a gyed, gyes mellett dolgozókon túl azok is foglalkoztatottnak minősülnek, akik a gyermekgondozási ellátás igénybevétele előtt dolgoztak utoljára, a távollét idején pénzbeli juttatásban részesültek, és az ellátás igénybe vételét követően visszatérhetnek korábbi munkahelyükre.
A foglalkoztatottak száma mellett ugyanezekkel a kritériumokkal változik a gazdasági aktivitás számbavétele is. A módszertani változás érinti még a diákok, a segítő családtagok, a közfoglalkoztatottak vagy a szezonális munkát végzők számbavételét is, de a foglalkoztatási adatokban ezek jelentősebb elmozdulásokat nem okoznak.
A módosított számbavételt a KSH azzal indokolta, hogy január 1-jén lép hatályba az Európai Unió harmonizált lakossági adatgyűjtéseire vonatkozó keretjogszabálya és a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendeletek (IESS). A jogszabály az európai és a hazai háztartásstatisztikai adatgyűjtések számos területén, de elsősorban a munkaerő-felmérésben hoz változásokat.
Az új módszertan szerinti adatközlést - a nemzetközi jogszabályokkal összhangban - a 2021. január tárgyidőszak publikálásakor kezdi meg a hivatal, és az adatok közzétételekor az időbeli összehasonlíthatóságról is gondoskodik - tette hozzá a KSH.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?