Ijesztően öregszik Európa
Menthetetlenül öregszik Európa lakossága: az Eurostat szerint a várható életkor emelkedésével, és a születések számának csökkenésével az Európai Unió lakosságának várhatóan nagyjából 30 százaléka lesz 65 éven felüli 2050-ben.
Három évvel ezelőtt az arány még csak 16,5 százalék volt, 2010-ben 18 százalék 2030-ban 25 százalék körüli lesz. Az Eurostat 2005-ből származó adatai szerint az Európai Unióban (Bulgáriát és Romániát nem számítva)a 75 éven felüli nők átlagosan 52 százaléka, a férfiak 21 százaléka élt egyedül. A náluk fiatalabbaknál, a 65-74 év közötti korosztálynál 30 és 13 százalék ez az arány.
A különbség azt jelzi, hogy az Európai Unióban a férfiak általában korábban halnak, mint a nők, hiszen összességben 59 százalékot tesz ki a nők aránya a 65 éven felüli korcsoportban, és az arány az életkor előrehaladtával emelkedik. A legnagyobb az egyedülálló, 75 éven felüli férfiak aránya Nagy-Britanniában, 30 százalék körüli, a 75 éven felüli nőknél Németország és Hollandia "vezet", 60 százalékkal. Nem sokkal utánuk Csehország, Franciaország, Olaszország, Szlovénia, Finnország és Nagy-Britannia következik. Az Eurostat szerint a 65 éves nők átlagosan még 20 évet élnek, a férfiak 17-et.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon