kapubanner for mobile

Ilyen feltételeknek kell megfelelnie a második magyar űrhajósnak

Komoly pszichológiai vizsgálatokon kell átesnie annak, aki magyar űrhajósként részt szeretne venni a magyar-orosz űrkutatási projektben.

Még nem kezdődött meg a kiválogatás, ezért senki nem maradt le, aki jelentkezni szeretne a második magyar űrhajósnak - mondta el Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Spirit FM Spirit Show műsorában. Mint ismert, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2019 végén állapodott meg a magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Űrállomásra 2024-2025-ben felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával. Farkas Bertalan volt az utolsó, aki magyarként az űrben járt.

A második magyar űrhajós kiválasztására a tudományos programok összeillesztése után kerül sor. „Tudni kell, hogy milyen időtartamú lesz a misszió, két hónap-három hónap-négy hónap. De azt is tudnunk kell, hogy pontosan milyen területekre fókuszálunk. Senki nem maradt le" - hangsúlyozta a miniszteri biztos” - mondta Ferencz Orsolya.
Hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie a második magyar űrhajósnak, arról Dr. Grósz Andor, a Szegedi Tudományegyetem, Repülő-és Űrorvosi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára beszélt a Spirit Show műsorában. Mint elmondta, ma már a pszichológiai képességek sokkal fontosabbak, mint a fizikai alkalmasság.

A kiválasztási folyamat egy részletes, kétnapos pszichológiai vizsgálattal kezdődik. Grósz Andor kiemelte: nem szuperegészséges embereket keresnek. „Nem szabad beültetni egy ilyen feladatra valakit, aki ugyan fizikailag alkalmas lenne, de pszichésen nem bírná a terhelést" - jelentette ki. Aki átmegy a pszichológiai vizsgálatokon, klinikai-orvosi, majd repülő-orvosi funkcionális diagnosztikai vizsgálatokon is át kell esnie. A második magyar űrhajós nem lehet magasabb 190 centiméternél, és 50-90 kiló között kell lennie a testsúlyának. Ezen felül rendelkeznie kell felsőfokú végzettséggel, és előnyt jelent a természettudományos szakirány.

ATV
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek