kapubanner for mobile

Íme a kisadózás új szabályai

A kisadózó a bejelentést követő hónap elsejétől adózhat a rá vonatkozó szabályok szerint, a bejelentésben szerepeltetni kell a kiadózónál dolgozó más kisadózókat is - az erről szóló törvény december 1-én lép hatályba.

A kisadózó vállalkozások tételes adójáról szóló törvény - két részlet kivételével - már november elsején hatályba lépett. Ez az adózás évi 6 millió forint árbevétel alatt választható, ekkor a főállású kisadózó után havi 50 ezer, a nem főállású után pedig havi 25 ezer forint a tételes adó.

A december elsején hatályba lépő első szabály azt mondja ki, hogy valaki a bejelentést követő hónap első napjától lesz kisadózó. Nem választhatja ezt az adózási formát az, aki biztosítási bróker, vagy ingatlan bérbeadásával foglalkozik.

A második szabály a kisadózó - adóhatósághoz való - bejelentkezésével foglalkozik. Ennek lényege, hogy nemcsak a kisadózó adatait kell megadni, hanem mindazokét, akik szintén kisadózóként nála dolgoznak. Egyúttal közölni kell azt is, hogy a foglalkoztatottak főállásúak, vagy sem.

Egy cég akkor lehet kiasdózó, ha a tulajdonos kisadózón túl legalább egy kisadózó tagtot is bejelent.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek