kapubanner for mobile

Indul a kedvezményes pályamódosító hitel

Várhatóan november 6-ától lesz elérhető az a kedvezményes kamatozású pályamódosító hitel, amelyet az elbocsátott köztisztviselők által indított vállalkozásokhoz folyósítanak - mondta a Világgazdaságnak Aladics Sándor, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. vezérigazgató-helyettese.

Aladics Sándor kifejtette: a hitelkonstrukciót már kidolgozták, a kormány a tervek szerint ezen a héten tárgyalja. Amennyiben a kabinet áldását adja rá, 15 nappal a kihirdetését követően startolhat a kölcsön. A kedvezményes kamatozású hitelkonstrukció kerete 20 milliárd forint, és indulását szeptember végére ígérték. A legfeljebb hárommillió forintos kölcsönt a közszférából, illetve az állami cégektől elbocsátott, munkanélkülivé vált dolgozók 2008. december 31-éig vehetik fel.

A részletekről szólva Aladics Sándor egyebek között elmondta, hogy a hitel saját erő nélkül, százszázalékos állami garanciával vehető fel. Futamideje tíz év, a tőketörlesztést pedig a hároméves türelmi idő letelte után kell megkezdeni. A kamat mértéke háromhavi Euribor + maximum 2,5 százalék évente, ez jelenleg 5,9-6 százalék.

A kölcsön vállalkozás alapításához működő gazdasági társaságban való tőkeemeléssel való beszállásra használható fel. Aki pedig egyéni vállalkozó akar lenni, az a szükséges beruházásokat fedezheti a hitelből. Az MFB azzal számol, hogy átlagosan 2-2,5 millió forintot vesznek majd igénybe. Így 8-10 ezer elbocsátott közszolga juthat a pályamódosító kölcsönhöz - olvasható a Világgazdaság cikkében.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek