kapubanner for mobile

Ingyenmunkaerőként tekintenek a gyakornokokra

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egyre gyakoribb az álláskeresők munkaszerződés, illetve sok esetben bérezés nélküli alkalmazása. Ráadásul ez a gond nem csak a friss diplomásokat érinti, s nem pusztán egy szakterületre jellemző - írja a Magyar Hírlap.

A lapnak egy neve elhallgatását kérő egyetemi oktató azt mondta: főként az ügyvédi pályán rengeteg a visszaélés a friss diplomásokkal szemben. A válság miatt ugyanis a kisebb ügyvédi irodák egyre inkább úgy próbálnak fennmaradni, hogy nem fizetnek a pályakezdő dolgozóknak.

Az oktató szerint a "tizenkilencedik századi, mikszáthi világ kezd kialakulni", amelyben "mindenki mindenkinek a rokona, és szívességi alapon kerül különböző státuszokba". Lassan eljutunk oda, hogy a hozzáértő, jól képzett szakemberek menekülnek a közigazgatásból, vagyis nemcsak friss diplomásokkal szemben alkalmaznak olykor méltatlan eljárást, hanem képzett, gyakorlattal rendelkező szakemberekkel is előfordulhat ilyesmi.

A lap szerint ugyan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folyamatosan végez ellenőrzéseket, a jelenség mégis egyre jobban terjed.

Magyar Hírlap
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek