Íróképzést indít a Magyar Írószövetség
A Magyar Írószövetség képzésének keretein belül gyakorlati órákon ismerkedhetnek meg a hallgatók az írói mesterség fogásaival, előadásokon hallhatnak a huszadik századi magyar és világirodalomról, az irodalomtudományi kérdésekről, illetve az intézményi háttérről, folyóiratokról, szerzői jogokról.
A Magyar Írószövetség fontosnak tartja, hogy egy leendő író ismerje azt a területet, ahová írásaival belép, tisztában legyen a kortárs irodalom aktuális folyamataival éppúgy, mint a kortárs irodalmat meghatározó hagyományokkal, az irodalom történetével. Az irodalmi élet mindennapjaiban való eligazodáshoz pedig elengedhetetlenek a praktikus ismeretek. Az összetett szemléletmód olvasható ki a kurzus magas színvonalú tematikájából is.
Azok számára ajánlják az íróiskolát a szervezők, akik írni szeretnének, de nem tudják, hogyan kezdjenek neki, illetve, akik már írnak, és szeretnék íráskészségüket fejleszteni, írásaikat másokkal megvitatni. Az írás képessége emellett az élet sok területén hasznos: a kreatív írás fejlesztése révén fejlődik a kommunikációs készség, megtanuljuk pontosan, célratörően kifejteni a véleményünket, könnyebben értjük mások mondandóját. Az írószövetség célja, hogy mindenki megtalálja azt a műfajt, amely a legjobban illik hozzá, amelyben a legkönnyebben ki tudja fejezni magát.
A képzés két éves, mely négy félévet, félévenként pedig 64 órát foglal magában. A hallgatók a képzés első, alapozó és második éve után is oklevelet kapnak. A diákok hetente két szemináriumon vesznek részt a délutáni órákban, valamint havi egy szombaton - félévenként négy alkalommal - két előadást hallgatnak, ami négy félév alatt összesen 32 előadást jelent. A képzés két szakirányon indul: szépirodalmi, valamint kritika-, esszé-, publicisztika-, magazincikk-írói szakirányon.
A két szakirány hallgatói külön vesznek részt a szakirányukhoz tartozó Írásgyakorlatok alapozó szemináriumon, az előadásokat együtt hallgatják, és szabadon választanak egyet a választható szemináriumok közül: szerkesztői, kiadói ismeretek, illetve kortárs magyar irodalomtörténet témában. A második évben a szépirodalmi szakirányon lehetőség lesz költői, prózaírói és drámaírói szemináriumokon való részvételre, a másik szakirány hallgatói pedig a kritika- és esszéírás, illetve a publicisztika- és magazincikk-írás közül választhatnak.
Írói műhelytitkok 20. századi magyar irodalomtörténet
Fejezetek a 20. század második felének világirodalmából
Irodalomelméleti, kultúratudományi alapismeretek
Intézményi ismeretek, az irodalmi élet
Irodalmi folyóiratok
A populáris irodalom műfajai
A népszerű magazinok világa írószemmel
Irodalom, rádió, televízió
Digitalizált irodalom, irodalom az interneten
Szerzői jogi kérdések
A szemináriumvezető tanárok és előadók nevét, valamint az órák időpontjait folyamatosan teszik közzé a honlapon (www.iroiskola.hu), ahol az ősztől induló előadások is megtekinthetők. Jelentkezni szeptember 20-ig lehet, a kurzusok szeptember végén indulnak.
Edupress.hu
Azok számára ajánlják az íróiskolát a szervezők, akik írni szeretnének, de nem tudják, hogyan kezdjenek neki, illetve, akik már írnak, és szeretnék íráskészségüket fejleszteni, írásaikat másokkal megvitatni. Az írás képessége emellett az élet sok területén hasznos: a kreatív írás fejlesztése révén fejlődik a kommunikációs készség, megtanuljuk pontosan, célratörően kifejteni a véleményünket, könnyebben értjük mások mondandóját. Az írószövetség célja, hogy mindenki megtalálja azt a műfajt, amely a legjobban illik hozzá, amelyben a legkönnyebben ki tudja fejezni magát.
A képzés két éves, mely négy félévet, félévenként pedig 64 órát foglal magában. A hallgatók a képzés első, alapozó és második éve után is oklevelet kapnak. A diákok hetente két szemináriumon vesznek részt a délutáni órákban, valamint havi egy szombaton - félévenként négy alkalommal - két előadást hallgatnak, ami négy félév alatt összesen 32 előadást jelent. A képzés két szakirányon indul: szépirodalmi, valamint kritika-, esszé-, publicisztika-, magazincikk-írói szakirányon.
A két szakirány hallgatói külön vesznek részt a szakirányukhoz tartozó Írásgyakorlatok alapozó szemináriumon, az előadásokat együtt hallgatják, és szabadon választanak egyet a választható szemináriumok közül: szerkesztői, kiadói ismeretek, illetve kortárs magyar irodalomtörténet témában. A második évben a szépirodalmi szakirányon lehetőség lesz költői, prózaírói és drámaírói szemináriumokon való részvételre, a másik szakirány hallgatói pedig a kritika- és esszéírás, illetve a publicisztika- és magazincikk-írás közül választhatnak.
Az előadások a következő témák köré sorakoznak fel:
A szemináriumvezető tanárok és előadók nevét, valamint az órák időpontjait folyamatosan teszik közzé a honlapon (www.iroiskola.hu), ahol az ősztől induló előadások is megtekinthetők. Jelentkezni szeptember 20-ig lehet, a kurzusok szeptember végén indulnak.
Edupress.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?