kapubanner for mobile

Ismét a munkahelyek megőrzése a cél

A munkahelymegőrző programok második fordulójára 3 milliárd forintos keret áll rendelkezésre, ebből a tervek szerint összesen 300-350 céget tud majd az OFA támogatni. Ezzel csaknem 12 ezer állás őrizhető meg, írja a Világgazdaság.

Csaknem 520 millió forintot osztott szét 56 cég között legutóbbi döntésével az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) a munkahelymegőrző pályázatok második fordulójában. A most megítélt összegből összesen 959 munkavállaló foglalkoztatása valósulhat meg, átlagosan féléves időtartamra, írja a Világgazdaság. A másodszorra meghirdetett munkahelymegőrző programok pályázati feltételei nem változtak, a pályázók köre azonban bővült.

A most megítélt támogatás segítségével nem kell egyetlen munkavállalónkat sem elküldeni addig, amíg a legújabb beruházásunk be nem indul - nyilatkozta a Világgazdaság kérdésére Palócz Tamás, a Kaposplast Kft. ügyvezető igazgatója. A műanyagipari cég vezetője szerint a veszteség realizálásakor két lehetőség közül választhattak: vagy hozzányúlnak a létszámhoz, vagy csökkentik a munkaidőt. Az utóbbi mellett döntöttek, azonban a munkavállalók megélhetésére nem volt elég a lezsugorodott fizetés. A Kaposplastnál ekkor döntöttek egy új projekt elindítása mellett, amelynek hatása fél év múlva fog érződni. A következő 6 hónapban 45 fő foglalkoztatását az OFA által most megítélt 17 millió forintból tudják majd megoldani, tudta meg a Világgazdaság.

A második körben meghirdetett munkahelymegőrző pályázatokra 878 kérelem érkezett be az OFA-hoz. Eddig 225 pályázatról született döntés, közülük 114-et támogatott a kuratórium, amivel 3399 munkahelyet sikerült megőrizni. A tervek szerint egyébként a második körös meghirdetés során összesen 300-350 céget tud majd az OFA a rendelkezésre álló 3 milliárd forintos, Munkaerő-piaci Alapból származó forrásból támogatni, amivel csaknem 12 ezer munkavállaló foglalkoztatása valósulhat meg.

Az OFA 2010-ben nem indít munkahelymegőrző programokat, tájékoztatott a szaktárca.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek