Ismét főszerkesztőt vált a Blikk
Távozik posztjáról a Blikk főszerkesztője, Fejes Gábor, értesült az mfor.hu. A szakember 2004 szeptemberében vette át a lap irányítását a korábbi vezetőtől, Pallagi Ferenctől.
A Ringier magyarországi zászlóshajójának, a Blikk főszerkesztőjének cseréjéről döntöttek. Az eddigi vezető, Fejes Gábor közös megegyezéssel távozik posztjáról, amely mögött értesüléseink szerint a lap példányszámának elmúlt időszakban tapasztalható csökkenése áll. A Ringier vezetői számára végső indokot az adta, hogy a Blikk múlt héten - tévesen - arról számolt be, hogy az OTP vezér, Csányi Sándor fiának lakodalmán Robbie Williams lépett fel. Értesüléseink szerint az ügy hatására a bank fontolóra vette, hogy a jövőben a bulvárlapban nem fog hirdetni.
Az mfor.hu úgy tudja, egyelőre nem dőlt el a szakember hol folytatja pályáját. A lapot Murányi Marcell, a Blikk eddigi főszerkesztő helyettese vezeti a jövőben.
A most távozó 43 éves szakember a karrierjét 1990-ben a Nemzeti Sportnál kezdte, 1997 óta volt tagja a Blikk csapatának. Fejes Gábor végigjárta a ranglétrát a szerkesztőségen belül, hiszen újságíróként, rovatvezetőként, majd 2003 óta főszerkesztő-helyettesként vett részt a lap munkájában.
Az mfor.hu úgy tudja, egyelőre nem dőlt el a szakember hol folytatja pályáját. A lapot Murányi Marcell, a Blikk eddigi főszerkesztő helyettese vezeti a jövőben.
A most távozó 43 éves szakember a karrierjét 1990-ben a Nemzeti Sportnál kezdte, 1997 óta volt tagja a Blikk csapatának. Fejes Gábor végigjárta a ranglétrát a szerkesztőségen belül, hiszen újságíróként, rovatvezetőként, majd 2003 óta főszerkesztő-helyettesként vett részt a lap munkájában.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?