kapubanner for mobile

Ismét keresik az Év projektmenedzserét

Ismét keresik az Év projektmenedzserét Hatodik alkalommal kerül kiírásra az Év projekmenedzsere díj, amely célja a magyarországi infokommunikációs projekt menedzsment szakma egy kiemelkedő szakemberének elismerése és példáján keresztül figyelem felhívása a projekt menedzseri tudás és - szakma jelentőségére. A fejlődést a díj mellett az is jelzi, hogy november 9-ét immár hazánkban is Nemzetközi Projektmenedzsment Napként jegyzik.

Ismét keresik az Év projektmenedzserét
Az Év projekmenedzsere díj első ízben 2001-ben került kiírásra és bár az átadásra a következő év elején került sor, a díj a projekt menedzsment természetéből adódóan az elért eredményeket értékeli.

A pályázatban az infokommunikáció fejlődését közvetlenül és/vagy közvetve segítő projektek menedzserei vehetnek részt. A pályázatban bemutatásra kerülő, sikeresen befejezett projektek a legkülönbözőbb iparágak működését, hatékonyságát javító infokommunikációs fejlesztéseket kell megcélozzák vagy az infokommunikációs iparág fejlődését kell szolgálják. Ezen belül a projektek típusa a legkülönfélébb lehet.

A pályázat beadási határideje 2007. január 29. A pályázat részletes kiírása és a pályázati űrlapok a HTE, PMI Budapest és a PMSZ közös portálján megtalálhatók.


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek