Ismét megválasztják az év üzletemberét
Újból megnyílt a lehetőség az Ernst & Young Entrepreneur Of The Year (Az év üzletembere) díj idei jelölésére, jelentkezésére. Az egyetlen, nemzetközi védjegyoltalommal ellátott, 20 éves múltra visszatekintő program jelenleg hat kontinens 39 országának 125 városában, több mint 50 ezer résztvevővel van jelen.
A díjra két módon, jelentkezéssel és jelöléssel lehet pályázni 2006. november 30-ig. Csakúgy, mint az előző években, idén is nyitott minden eddigi jelölt számára az újbóli megmérettetés lehetősége. A díj jelölő anyagait az Ernst & Young marketing igazgatóságán lehet igényelni. A fődíj mellett az idén is három különdíj, A Jövő ígérete, A Merész újító és A Példakép kerül kiosztásra.
A pályázatok elbírálásának joga egy évente megújuló Független Bíráló Bizottság kezében van, melynek tagjai a magyar tudományos, illetve gazdasági élet kiemelkedő szereplői.
A testület idei elnöke Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke. A bizottság további tagjai Szini István, a GE Hungary Rt. igazgatóságának elnöke és a nemzetközi cég magyarországi vezető képviselője, Demján Sándor, a TriGránit Fejlesztési Rt. elnök-alapítója, valamint a tavalyi Entrepreneur Of The Year fődíjazottja, Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és a Parragh Kereskedelemi és Holding Rt. elnök-vezérigazgatója, Dr. Dévald Katalin, a Berecz & Andrékó Linklaters Ügyvédi Iroda ingatlanjogi csoportjának vezetője, Bartha János, a Pyxis Partners Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Ránki Zsuzsa, a Nemzetközi Üzleti Főiskola vállalati kapcsolatok igazgatója.
Menedzsment Fórum
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?