Ismét nem emelkedik az Auchan-dolgozók bére
A vasárnapi zárva tartás miatt nem kapnak béremelést az Auchan dolgozói - mondták el a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) vezetői a Népszabadságnak.
Amikor a szakszervezet tárgyalni akart az idei béremelésről, akkor derült ki, hogy az elmúlt öt évhez hasonlóan olyan idén sem lesz.
Az érdekképviselet mintegy kétezer forintos béremelést szeretett volna elérni. Egy átlagos dolgozó nettó 97 ezer forintot visz haza az Auchannál, és cafeteriát is kapnak, egyéni teljesítményük alapján pedig kevesen, de elérhetnek néhány ezer forintos béremelést.
Az Auchan azt állítja, a béren kívüli juttatásokat fejlesztették az utóbbi években. És nem mellesleg csoportos létszámleépítés sem volt náluk.
Hír24.hu/Népszabadság

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon