Ismét sztrájkolnak a pedagógusok
A szakszervezet számításai szerint tízezer felett lehet a sztrájkoló pedagógusok száma.
Csütörtök reggel elkezdődött a pedagógusok határozatlan idejű sztrájkja. A PDSZ határozatlan idejű sztrájkot hirdetett meg a szakképzésben dolgozók számára saját, szakképzében dolgozókat érintő sztrájkkövetelések teljesülése érdekében.
Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja az Indexnek elmondta: arra számítanak, hogy a napokban beindul egy öngerjesztő folyamat, és az intézmények sorra csatlakoznak majd.
A szakképzésben dolgozók szátjkköveteelései a következőek:
- Legalább a közoktatásban követelt illetményemeléssel azonos mértékű béremelést a szakképzésben is
- A szakképzésben dolgozók tanítási évre vetített munkaidőkerete szűnjön meg, helyette első lépésként kerüljön bevezetésre a korábbi, közoktatási törvény szerinti, heti 22 óra kötelező óraszám
- A szakképzésben dolgozók kapják vissza a közalkalmazotti jogviszonyból eredő – a közalkalmazotti törvény és annak végrehajtási rendeleteiben szabályozott – jogaikat és védelmet
- Önálló oktatási minisztériumot - Közös szakmai irányítás alá kerüljön az oktatás teljes rendszere az óvodától az egyetemig
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) számításai szerint tízezer feletti lehet a sztrájkolók száma, azaz minden nyolcadik tanár beszünteti a munkát. A PDSZ szerint van olyan intézmény, aho egész nap nem veszik fel a munkát a tanárok, van, ahol csak egy órát nem tartanak meg. Azokban az iskolákban, ahol a tantestület nagy része sztrájkol, előfodrulhat, hogy rendkívüli szünetet rendelnek el.
fotó: unsplash
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?