"Itt a lét a tét!" - Újjáéled a Magyar Hírlap
Úgy tűnik, megérte a harc - a Népszabadság értesülései szerint kedden újjáéled a megszűntetett Magyar Hírlap. A november 5-én felszámolt volt szerkesztőség valamennyi tagja részt vesz a keddi mutatványszámmal bemutatkozó új lap létrehozásában. Nyolcvan újságíró megélhetése a tét!
A mai nap folyamán derül ki annak a napilapnak a neve, mely a jövőben átveszi a megszűntetett Magyar Hírlap helyét. A lapnyilvántartásban bejegyzett és levédett nevek alapján a korábbi laphoz hasonló elnevezéssel fogják forgalomba hozni az új lapot.
A Magyar Hírlap felszámolt szerkesztőségében 80 újságíró és további 40 fő dolgozott. Mint arról korábban beszámoltunk, az újságírók a lap fennmaradása érdekében felajánlották kéthavi munkabérüket is, de a Ringier kiadó felszámolási döntése végleges volt. A most újjászerveződő lapot várhatóan kedden láthatjuk először egy mutatványszám formájában és a tervezet szerint szerdától újra kapható lesz a nagy múltú napilap.
Legfrissebb értesüléseink szerint az újság délután 4 órakor megkapta új nevét: A Pont címet viseli ezek után.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?