kapubanner for mobile

Itt a lista, mely adónemek szűnnek meg

Lényeges változásokat hozott a július 22-én elfogadott adócsomag: megszűnik a nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó, a vállalkozók kommunális adója, az üdülőépületek után fizetendő idegenforgalmi adó, és az ingatlannal rendelkező cégek vagyoni betétjének átruházása utáni illetékfizetési kötelezettség.

A vállalkozások és a tehetősebb magánszemélyek életét teszi könnyebbé, hogy már az idén megszűnik az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó. Ez három adónemet foglal magában: a nagy teljesítményű gépjárművek, a légi és a vízi járművek adóját. A kormány kivezette a vállalkozók kommunális adóját, az üdülőépületek után fizetendő idegenforgalmi adót, és a vízi gazdálkodási érdekeltségi hozzájárulást is.

Az ingatlannal rendelkező cégek számára fontos változás, hogy megszűnik az ilyen társaságok vagyoni betétjének átruházása utáni illetékfizetési kötelezettség, legalábbis akkor, amikor az érintett felek a társasági adóról szóló törvény alapján kapcsolt vállalkozásnak minősülnek.

Az egyéni vállalkozókat érintő, 2010. július 1-jétől alkalmazandó változás továbbá, hogy az egyéni vállalkozókat is 10 százalékos mértékkel számolt adófizetési kötelezettség terheli az 500 millió forintot meg nem haladó adóalap után. Ezt a kedvezményes adómértéket azonban 2010 első fél évére csak bizonyos feltételek teljesítése esetén lehet alkalmazni – derül ki a Deloitte hírleveléből.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek