Itt az alkalmazottjaikat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája
Az adóhatóság közzétette a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be az alkalmazottuk munkaviszonyát. A NAV közzéteszi továbbá a jogsértést megállapító határozat keltét, és végrehajthatóvá válásának napját is. A NAV a közzétett adózók adatait két év elteltével törli.
A jogszabály 2023.szeptember 12-től hatályos rendelkezése szerint a közzétételnek nem feltétele a jogsértést megállapító közigazgatási vagy bírósági határozat végrehajthatóvá válása, elegendő annak véglegessé válása.
A fentieknek megfelelően a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók jogszabály változás
A NAV a munkaügyi kapcsolatok rendezettsége törvényi feltételeinek más szervek eljárásában történő felhasználása céljából egyidejűleg nyilvánosságra hozza, hogy a be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listáján szereplő adózók közül mely adózók nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének.
Idetartoznak azok az adózók, amelyeket a NAV
- foglalkoztatási jogviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt,
- a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül,
- végleges – közigazgatási pernél a bíróság jogerős ítéletével elbírált – és végrehajtható, nyilvánosságra hozott határozatban bírsággal sújtott.
A rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listája itt érhető el.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A Sophos legújabb elemzése szerint 2026-ban a kibertámadások új szintre lépnek: a deepfake hang- és videómanipulációk, az AI-vezérelt CEO-csalások... Teljes cikk
Kedvezően változnak 2026. január 1-jétől a harminc év alatti édesanyák adómentességének szabályai. A kedvezmény jövőre már nemcsak az... Teljes cikk
2025 októberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 692 700, a nettó átlagkereset 482 400 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
- Lesújtó számok: ennyi magyar nő küzd szexuális problémákkal és társadalmi nyomással 3 hete
- A gyermekes és gyermek nélküli háztartásokban élők foglalkoztatási rátája nemek szerint az EU tagállamaiban 1 hónapja
- Itt a NAV friss listája - Ők nem jelentették be dolgozóikat 1 hónapja
- Felmérés: a magyar fiatalok szeretik a munkájukat, sokan mennének külföldre dolgozni 1 hónapja
- Mire kell odafigyelni, amikor a gyermek diákmunkát vállal? 1 hónapja
- A fiatalok kétharmada arra számít, hogy nőni fog a fizetése 2 hónapja
- Hogyan kerülhetnek le a bejelentés nélkül foglalkoztatók a NAV listájáról? 2 hónapja
- Megúszható a szégyenlista? A NAV engedékenyebb lett a feketefoglalkoztatókkal 2 hónapja
- Az apák több mint fele bűntudatot érez, amikor a szülői szabadság után visszatér a munkába 2 hónapja
- Ezek a munkaadók nem jelentették be dolgozóikat - itt a NAV listája 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV október elején 3 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja