kapubanner for mobile

Itthon jobban védik a dohányzó dolgozókat

Nemzetközi szinten hatalmas felzúdulást váltott ki az Európai Bizottság közelmúltbeli állásfoglalása, miszerint a munkáltatóknak joga van elutasítani annak a pályázónak a jelentkezését, aki dohányzik. Az mfor.hu a külföldi gyakorlatok fényében annak nézett utána, hogy fenyegeti-e a hazai dohányosokat a munkahelyi megkülönböztetés.

Az ügy egy írországi call center álláshirdetése nyomán pattant ki. A cég azzal érvelt, hogy a dohányosok büdösek, antiszociálisak és túl sokat betegeskednek.

Egy hasonló jogértelmezés a magyar munkavállalók közül is igen sokakat érintene, ugyanis a felnőtt lakosság 40 százaléka dohányzik, a Menedzsment Fórum egy korábbi szavazása szerint pedig az egyik legelterjedtebb stresszellenes taktika a cigarettázás. A válaszadók 21 százaléka ugyanis cigarettaszünetet tart, ha feszült lesz a munkanap során.

A hazai dohányosokat nem fenyegeti veszély

Balázsy Krisztina, a Grafton vezető tanácsadója lapunk kérdésére elmondta: tapasztalataik szerint nagyon ritkán fordul elő, hogy egy megbízó eleve kikösse, a céghez csak nem dohányzó munkatársat keresnek.

Az már sokkal gyakoribb - tette hozzá -, hogy az álláskeresők szögezik le: nem akarnak dohányipari cégnél dolgozni, mivel nem tudnának azonosulni a célokkal. Az is előfordult, hogy valaki jelezte nem kíván olyan céghez vagy olyan irodába menni, ahol cigiznek, mert ez korábban is probléma forrása volt.


Füstös dohányzóhelyek
A vonatkozó hazai tör- vény értelmében a válla- latok többségénél a me- nedzsmentnek és ezen belül a személyzeti osz- tálynak kell megoldania a dohányzóhelyek elkülöní- tését. Az erre kijelölt te- rületek gyakran kis helyiségek, miközben világszerte az a gyakor- lat, hogy nyilvános helye- ken csak a szabad ég alatt lehet "pöfékelni". Balázsy szerint, ha vannak is ilyen esetek, általában a kiválasztási folyamat közben bukkannak fel. Volt azonban arra is példa, hogy - amikor nem dohányzó munkatárs került az irodába - a káros szenvedéllyel élő kollégák alkalmazkodtak az új helyzethez.

A törvény is védi a dohányosokat

Dr. Gregor Katalin, az Egyenlő Bánásmód Hatóság jogtanácsosa szerint eddig még nem érkezett olyan panasz a hivatalhoz, hogy valakit dohányzás miatt különböztettek meg hátrányosan munkahelyen vagy állásinterjún.

Bár a hazai jogszabályok nem biztosítanak külön védelmet erre az esetre, az egyenlő bánásmódról szóló törvény (2003. évi CXXV. tv.) húsz olyan tulajdonságot sorol fel, amely alapján eljárást lehet indítani. Dohányzással kapcsolatos diszkrimináció esetén az "egyéb tulajdonságok" kitételre lehet hivatkozni, s ilyen panasz esetén a hatóság természetesen kivizsgálná az ügyet.

A dohányipar rendszeresen hangoztatott érvei szerint a cigarettafogyasztás - a dohánytermékekre kirótt jövedéki adók miatt - jelentősen megnöveli az egyes államok bevételeit, emellett munkahelyeket teremt és tart fenn, segítve ezzel a gazdaság fejlődését.



Magyarországon több vizsgálatot végeztek a dohányipartól független kutatók. Következtetéseik megegyeztek abban, hogy a dohányzás közvetlen és közvetett költségei messze meghaladják az állami költségvetésnek a dohányszektorból vagy más, az iparággal kapcsolatban álló vállalkozásból származó bevételeit.

.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek