Januárra csúszik a köztisztviselők 13. havi fizetése illetve az 53. heti nyugdíj
A köztisztviselők csak jövő januárban kaphatják meg 13. havi bérüket a kormány szándéka szerint, csakúgy, mint a nyugdíjasok az 53. heti járandóságukat.
Januárra csúszik a köztisztviselők 13. havi fizetése illetve az 53. heti nyugdíj 2003. július 22. FigyelőNet, MTI A köztisztviselők csak jövő januárban kaphatják meg 13. havi bérüket a kormány szándéka szerint, csakúgy, mint a nyugdíjasok az 53. heti járandóságukat. A nyugdíjasok a kormány javaslata szerint januárban kapnák meg az 53. heti nyugdíjat - mondta Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium szóvivője az MTI-nek kedden. A szóvivő elmondta, hogy a tervek szerint 2007-ig minden évben 1-1 heti nyugdíjjal többet fizetnek ki, és így 2007 januárjában folyósítanának először teljes 13. havi nyugdíjat. A szóvivő elmondta, hogy az 53. heti nyugdíj kifizetését az idén elfogadott szociális törvénycsomag novemberre irányozta elő, vagyis a változtatáshoz törvénymódosításra lesz szükség. A 13. havi nyugdíj bevezetése szerepelt az MSZP választási ígéretei és utóbb a kormányprogram célkitűzései között. Tavaly novemberben a szociális törvénycsomag vitájában Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter elmondta: a 13. havi nyugdíj időarányos bevezetése 2003-ban 33 milliárd forint kiadást jelent. A törvény szerint mintegy 2,6 millió személy jogosult a 13. havi nyugdíj egynegyedére, az ellátás átlagos összege 12.600 forint. Csehák Judit akkori magyarázata szerint ez az összeg a nyugdíjba be nem épülő, 2,1 százalékos évi nyugdíjemelési többletnek felel meg. A nyugdíjasok csalódottak és értetlenül állnak a kormány döntése előtt. Általános vélekedés, hogy az idei költségvetés egyensúlyának megőrzéséhez van szükség az újabb több tízmilliárdos megtakarításra. A Napi Gazdaság számításai szerint a köztisztviselők illetményének januári folyósításával a kormány 10-15 milliárd forintot spórol ezévre. Ezen felül további 3-4 milliárd forintos megtakarítást tesz lehetővé, hogy a közalkalmazottak sem kapják meg decemberben az egyébként januárban esedékes illetményeket. Az intézkedés ugyanakkor nem jelenti, hogy a jövő évi költségvetést kétszeresen terhelik meg a 13. havi bérekkel, hiszen a jövő évre esedékes 13. havi juttatást csak a következő januárban kapják meg a jogosultak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?