Járulékmentességet élvezne a munkáltató, ha rokkantnyugdíjast foglalkoztat
Az elkövetkező években 195 ezer rokkant munkaerőpiacra történő visszajuttatásának elősegítése a cél, aminek érdekében többek között a munkáltató teljes járulékmentességet élvezne a rehabilitált foglalkoztatásáig és megszűnne a csak védett szervezeteknél történő foglalkoztatás - ezt tartalmazza a témában készült MTI birtokába került kormánypárti feljegyzés.
Az önellátási képességnek megfelelő I., II., és III. kategóriák (ahol az I.csoport az egyáltalán nem képes az önellátásra, míg a II. a kizárólag segítséggel, de valamilyen szintű önellátásra képes) közül az első két kategóriát, mintegy 65 ezer főt, nem érinti az átalakítás. Ők továbbra is megkapják az eddigiekben folyósított ellátásukat. Az 57 év feletti jelenlegi rokkantnyugdíjasok szintén megkapják a jelenlegi ellátásuk összegét.
A dokumentum alapján a munkaképességi kategóriákat új besorolás szerint rendeznék: A kategóriába tartozna az, akinek megmaradt munkaképessége 60 százalék vagy annál több, B kategóriába, akinek 50-60 százalék közötti az egészségi állapota, azaz jól rehabilitálható, C kategóriába, aki 30-50 százalék közötti, D kategória lenne a 30 százalék alatti, és E, aki önellátásra nem képes (a D és E kategória megegyezik a fenti I. és II. csoporttal).
A rehabilitálhatók csoportjába mintegy 220 ezren tartoznak, közülük mintegy 25 ezren részesülnek rehabilitációs járadékban, nagyságrendileg 72 ezer forintos összegben. Az ő utolsó kifutó évjáratuk 2014-ben lesz, ugyanis a rehabilitációs járadék 3 évre jár. A dokumentumban célként jelölik meg, hogy 195 ezer rokkant munkaerő-piacra történő visszajuttatását elősegítsék. A felülvizsgálat végéig azonban ők is megkapják eddigi juttatásaikat. A felülvizsgálatokat a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal fogja végezni, a szervezet 110 olyan munkakört dolgozott ki, amely a rehabilitálhatók számára megfelelő munkalehetőséget biztosít.
Bevezetik a Rehabilitációs kártyát
Amennyiben a felülvizsgálat arról rendelkezik, hogy valaki rehabilitálható, munkát kell neki felajánlani, ami kétféleképpen történhetne. Egyrészt bevezetik a Rehabilitációs kártyát, amelynek révén a munkáltató teljes járulékmentességet élvezne a rehabilitált foglalkoztatásáig. Megszűnne a csak védett szervezeteknél történő foglalkoztatás, valamint nem terhelné plusz adminisztrációs teher. A másik megoldás a START közmunka programon keresztül történő közfoglalkoztatás. Mint írták, igényfelmérést végeznének az önkormányzatok részéről, de ennek végső kidolgozásához szükséges az önkormányzati törvény elfogadása.
Magyar Nemzet/MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?