Jelentős az érdeklődés a HEFOP-pályázatok iránt
Magyarország.hu
2004. július 9., péntek
A Nemzeti fejlesztési terv Humánerőforrás-fejlesztési operatív programjára július 5-ig 651 pályázatot adtak be - közölte Tóth Sándor, az irányító hatósága főosztályvezetője. Az igényelt támogatási összeg 21,4 milliárd forint.
A benyújtott 651 pályázatból ötöt nem tudtak elfogadni, mert nem felelt meg a kiírás feltételeinek - mondta Tóth Sándor. A pályázati programokon túlmenően a központi programok keretében még az idén várhatóan 67 milliárd forintot kötnek le támogatási szerződésekkel, ami a központi programokra fordítható teljes keretösszeg. Ez a Humánerőforrás-fejlesztési operatív program (HEFOP) teljes támogatási keretének a 37,7 százaléka.
A pályázati kiírások túlnyomó többsége esetében a beadott igények felülmúlják a támogatható pályázatok számát, illetve a rendelkezésre álló kereteket 2004. és 2006. között. Különösen nagy érdeklődés mutatkozik a hátrányos helyzetű tanulók integrált oktatására és a felsőoktatás tartalmi fejlesztésére kiírt pályázatok iránt. A vártnál kissé kevesebb az érdeklődés a szociális szféra szakembereinek képzésére és a közművelődési intézmények felnőttképzési tevékenységének fejlesztésére meghirdetett felhívások iránt.
A pályázatok elbírálása a határidő lejárta után hatvan nap alatt megtörténik. A kiválasztott, nyertes pályázatok megvalósítása néhány hónaptól akár két évig is terjedhet - közölte Tóth Sándor.
Az év végéig hátralévő időszakban júliustól októberig még tíz pályázati beadási határidő lesz a HEFOP-pályázatoknál. Az egyes határidők lejártát követően - az addigi pályáztatási tapasztalatokat is felhasználva - megvizsgálják pályázatonként a további folyamatos pályáztatás és meghirdetés lehetőségét és szükségességét. Az eddigi tapasztalatok alapján nem várható, hogy az idén át kellene csoportosítani a HEFOP-on belül a pályázati keretek között.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség Európán belül több mint hússzoros, az EU-n belül pedig több mint tízszeres. Teljes cikk
Egy friss tanulmány szerint három dologra van szükség, hogy növeljük mentális élességünket. Teljes cikk
A NAV közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt,... Teljes cikk
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben