kapubanner for mobile

Jelentős béremelés várható Németországban

Egyre több oldalról próbálnak fogást találni a német munkáltatókon, a szakszervezetek mellett ugyanis már a német kormány is bérek emelését támogatja - vélhetően a közelgő választások miatt, magyarázza a Napi Online.

images

A német gazdaság kiemelkedően növekedett az elmúlt két évben, ám reálbér-növekedés nem volt tapasztalható. Ebből kifolyólag a szakszervezeti vezetők már 8 százalékos béremelést követelnek a munkaadóktól. Ez a követelés a legnagyobb mértékű az újraegyesítést követő fellendülés történetében.

A német gazdaság 2006-ban közel 3 százalékkal bővült, míg 2007-ben ez 2,5 százalék körül alakult; közel egy évnyi stagnálás után.

Noha a legtöbb neves elemzőcég lassuló gazdaságra számít 2008-ban, átlagosan 2 százalékos bővülést prognosztizálva, a politikusok Angela Merkel kancellárt is beleértve támogatásukról biztosították a szakszervezeteket - feltehetően a közelgő tartományi választások is közrejátszik ebben a döntésben.

Egy elismert elemző szerint azonban ez ugyanaz a hiba volna, amelyet az újraegyesítés után követtek el: bár az inflációt leszorították, a gazdasági növekedés is lassul, vagy semmivé foszlik, a bértárgyalásokon pedig azt nem látják, hogy már újból a lejtő szélén állnak. Véleménye szerint az 1991-1992-es béremelések is eltúlzottak voltak, és hosszú távon is jelentősen rontottak a német vállalatok versenyképességén.

Napi Online
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek