kapubanner for mobile

Jogellenes sztrájk miatt bocsátja el a szakszervezet vezetőjét a Kapos Volán

A Közúti Közlekedési Szakszervezet vezetése nem ért egyet, a somogyi tagszervezete pedig tiltakozik és aláírásgyűjtési akcióba kezd amiatt, hogy a Kapos Volán Zrt. vezetése kezdeményezte a helyi szakszervezeti vezető rendkívüli felmondással való elbocsátását, miután jogellenesnek bizonyult a somogyiak által október 30-án megtartott sztrájk.

A KKSZ által október 30-ára szervezett, a buszsofőrök kedvezményes nyugdíjazásának ügyében tartott demonstrációhoz csak a Somogy megyei tagszervezet dolgozói csatlakoztak munkabeszüntetéssel. A bíróság ezt első fokon már az eseményt megelőzően jogellenesnek ítélte, amit a közelmúltban megszületett jogerős ítélete megerősített. A Kapos Volán vezetése, hivatkozva a céget ért erkölcsi kárra, kezdeményezte a helyi szakszervezeti vezető munkaviszonyának rendkívüli felmondással történő megszüntetését, mivel álláspontja szerint felelőssé tehető a jogellenes sztrájkért.

Spirk János, a KKSZ somogyi alapszervezetének elnökhelyettese az MTI-nek elmondta, szerdai rendkívüli ülésükön úgy határoztak, hogy levélben és aláírásgyűjtéssel is tiltakoznak a munkáltatói intézkedés ellen. A sztrájkot ugyanis a szakszervezet intézőbizottsága együttesen szervezete, nem lehet azért egy embert felelőssé tenni - tette hozzá.

Korcsolayné Kovács Krisztina, a KKSZ elnöke az MTI-nek az üggyel kapcsolatban elmondta, a Kapos Volán lehetővé tette számukra, hogy éljenek az ügyben a véleményezési jogukkal. Álláspontjukat hamarosan eljuttatják a cégvezetésnek, miszerint nem tartják elfogadhatónak a szakszervezeti vezető elbocsátása mellett felhozott indokokat. A KKSZ elnök kifejtette, a sztrájk idején még nem volt jogerős a bíróság döntése, a sztrájkról való döntés kollektív volt, és nem utolsó sorban a szakszervezeti vezető elbocsátásával ellehetetlenülne a somogyi alapszervezet, amely fontos tagja a KKSZ-nek.

Torma Kálmán, a Kapos Volán vezérigazgatója az üggyel kapcsolatban korábban hangsúlyozta, a cég jelenleg úgy állja a szakszervezeti vezető bérét, hogy az nem végez a számukra effektív munkát. A társaság részéről indított eljárás csak a céggel való munkaviszonyt érintheti, a szakszervezeti vezetői státuszt nem - tette hozzá.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek