kapubanner for mobile

Jön a BKV sztrájk?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nem született megállapodás a BKV és a szakszervezetek között az új kollektív szerződésről (ksz) - jelentette be Kocsis István, a cég vezérigazgatója. A szakszervezetek akár hét napon belül sztrájkba léphetnek.

A BKV-nál - mivel az idén már nincs mód az egyeztetésekre - január elsejétől nem lesz kollektív szerződés, a cég így a munka törvénykönyve szerint fog működni - mondta Kocsis István.
Közlése szerint a kérdéseknek csak bizonyos részében sikerült megállapodni a szakszervezetekkel, a véleménykülönbségeket nem tudták feloldani. Hangsúlyozta, hogy a menedzsment mindent meg fog tenni annak érdekében: az utasok a lehető legkevesebbet érzékeljék abból, hogy a cégnél nincs kollektív szerződés.

Kérdésre válaszolva a vezérigazgató elmondta, hogy többet ajánlottak a szakszervezeteknek, mint amit a Munka törvénykönyve előír, de kevesebbet, mint amit a jelenleg érvényben lévő, de év végén lejáró ksz. Ezzel kapcsolatban közölte: a több évtizedes alulfinanszírozottság és a válság hatásai miatt a cégnek arra kell törekednie, hogy csökkentse költségeit és ez a kormány felől is elvárás a BKV felé.
Kocsis István hozzátette, hogy költségesebb lesz a Munka törvénykönyve szerint dolgozni, de pontos összeget nem tudott mondani.

Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője közölte: mivel munkaügyi kollektív vitát kezdeményeztek, akár hét napon belül is sztrájkba léphetnek. Szerinte komoly működési zavarokat fog okozni a ksz hiánya és ezt az utasok is meg fogják érezni. Borulhat az egész menetrend már január elsején is, mert teljesen más szabályok lesznek érvényesek például a pihenőidőkre - tette hozzá.

Kitért arra: ha elfogadták volna a munkáltató ajánlatát, az mintegy 10 százalékos nettó bércsökkenéssel járt volna. Hangsúlyozta, nem értenek egyet azzal, hogy a munkavállalók zsebén keresztül próbálják megoldani a "finanszírozatlanságot". Nem az utazóknak és nem a munkavállalóknak kell ezt megfizetniük - tette hozzá.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke azt hangsúlyozta: megtettek mindent annak érdekében, hogy megállapodás szülessen. Javasolták azt is, hogy a jelenleg érvényes ksz-t egy hónappal hosszabbítsák meg, de ezt a BKV vezetése nem támogatta. Kiemelte: nem lehet megengedni, hogy az ország egyik legnagyobb vállalata ksz nélkül maradjon.

A kollektív szerződésről még nyáron kezdődtek a tárgyalások, mivel az 2009. december 31-én lejár.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek