kapubanner for mobile

Jön a Sztárpályázat munkahelyi képzésekre

Több mint száz munkahelyi képzési projekt valósulhat meg a Társadalmi megújulás operatív program keretében hamarosan megjelenő pályázat eredményeként - olvasható a Világgazdaságban.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség augusztus 10-ig tartja a kiírás tervezetének társadalmi egyeztetését: a dokumentumcsomag megtalálható az ügynökség honlapján. A pályázatokat várhatóan 2007. október 21-étől lehet beadni.

A kiíró hatóság abból indul ki, hogy a vállalkozások versenyképességét döntően befolyásolja a náluk dolgozók tudásminősége. Az év elején már meghirdették a mikro- és kisvállalkozások számára ezt az igen népszerűnek bizonyult pályázatot: a 389 nyertes csaknem kétmilliárd forint uniós forrást használhat fel.

A mostani kiírás több mint hárommilliárd forintos keretének legfeljebb harminc százaléka fordítható majd Közép-Magyarország régióban székhelyet fenntartó vállalkozások projektjeinek támogatására.

Az elnyerhető összeg minimum tíz-, maximum ötvenmillió forint, s a projekt elszámolható költségeinek legfeljebb nyolcvan Közép-Magyarország régióban hetvenöt százaléka támogatható. Ez minden egyes hátrányos helyzetű személy képzése esetén további egy, de összesen legfeljebb tíz százalékponttal növelhető.

Előírás még, hogy legfeljebb tizenöt különféle képzés lehet egy-egy projektben, és kizárólag akkreditált intézmény szolgáltatásai vehetők igénybe a pályázat keretein belül. A feltételek közül kiemelkedik az a kritérium, hogy az új kiírástervezetben a pályázat támogatásával egyedül az OKJ-s vagy akkreditált képzések valósíthatók meg, minimum hat, maximum huszonnégy hónap alatt.

Forrás: Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek